HIRDETÉS

Szilassy Zoltán: „egy tökéletes lövés döntött”

Hosszabbítás után a Brassói Corona örülhetett
Fotó: Brassói Corona

Folytatódik a sorminta, amit a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona alkot lényegében még a múlt szezon kezdete óta: hol az egyik, hol a másik csapat örülhet a végén. Kiegyenlített, izgalmas mérkőzéseket vívnak, és csak nüanszokon múlik, hogy ki győz.

Pénteken este sem volt másképp, a két gárda méltó ellenfele volt egymásnak. Az összecsapást követően az edzők értékelték a láttotakat.

„Volt egy tökéletes lövésük a hosszabbításban és ez döntött. Őszintén szólva nagyon, nagyon jó lövés volt. Az, hogy előzőleg két gólos hátrányból visszajöttünk, az egy nagyon pozitív dolog. Nem tetszett, ahogy az első két harmadban teljesítettünk. nagyon átlagosak voltunk. Nem mondom, hogy rossz volt, de bizonyos dolgokat nem úgy csináltunk, ahogy kell, több hibát követtünk el, mint az ellenfél, és ezért kaptuk a hármast” – nyilatkozta a GYHK vezetőedzője, Szilassy Zoltán.

Hozzátette, hogy emiatt volt változtatás a védelmükben, valamint a harmadik harmadban mutatott hozzáállással is elégedett volt.

„3-1 után az utolsó 20 percben jól játszottunk. Ezért jöttünk vissza. Nem akartuk erőltetni a dolgokat, csak a következő lépésre, a következő cserére, majd ismét a következő lépésre, a következő gólra koncentráltunk.

Miután a harmadik gólunkat belőttük, azt éreztem a kispadon, hogy képesek vagyunk megnyerni a meccset. Az ellenfél ekkor már kicsit fáradt volt, nekünk pedig nagyon jó volt a játékunk, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Gratulálok a Brassónak és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek”

– összegzett Szilassy.

Kapcsolódó

A Brassói Corona menedzsere elmondta, hogy minden GYHK elleni összecsapáson olyan a hangulat, mintha a rájátszásban lennének. Ezúttal is elégedett volt a szurkolók hozzállásával, illetve dicsérte a játékosai első két harmadban mutatott teljesítményét.

„Úgy gondolom, hogy nagyon jól irányítottuk a játékot, és ennek köszönhetően kétgólos előnyre tettünk szert. De nem véletlenül ők a címvédők. Nem adják fel soha és komoly tűzerővel rendelkeznek. Amikor pedig megszerezték a második góljukat, nagy lendületet vettek, és szükségünk volt néhány cserére ahhoz, hogy ezt a lendületet megállítsuk. Szerintem megérdemeltük a győzelmet. Jó volt látni, hogy Chase betalált a hosszabbításban. Ez egy nagyszerű két pont” – fogalmazott a brassóiak trénere Dave MacQueen.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizenegyedik hét

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Többször is beintett a szurkolóknak, most lelép a Sepsi OSK kegyvesztett támadója

Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

`
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Negyvennél is több csapat a rajtnál az ifjúsági hokibajnokságokban

A romániai utánpótlás jégkorong-bajnokságokban több mint negyven csapat indul a 2025–2026-os szezonban. A székelyföldi klubok idén is kulcsszerepet töltenek be, hiszen a mezőny több mint fele Székelyföldről érkezik.

Hivatalos: elhagyta a Sportklubot a nemrég érkezett cseh csatár

A jégkorong Erste Ligában szereplő Budapest Jégkorong Akadémia HC közösségi oldalán jelentette be, hogy a Csíkszeredai Sportklub csatára, a 33 éves Antonin Honejsek a magyar bajnoki címvédőnél folytatja.

Jegyárak, bérletek és ingyenes nyitómeccs a GYHK új otthonában

Az már ismeretes, hogy a Gyergyói Hoki Klub Gyergyóremetén, az új jégcsarnokban, a Remete Ice Arénában rendezi a hazai mérkőzéseit. Most a jegyárakat is közzétették, de az első mérkőzésen ingyenes lesz a belépés.

Előbb jött a győztes csapatszellem és utána az eredmények – interjú Markus Juurikkalával, a GYHK vezetőedzőjével

Új aréna, új kihívások, régi-új célok – a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője, Markus Juurikkala szerint a 2025–2026-os szezonban az eddig kialakult csapatszellemre és az új jégcsarnok adottságaira építve idén is magasra tehetik a lécet.

A csíkkarcfalvi csatár 27 évesen szögre akasztja korcsolyáját

A Háromszéki Ágyúsok jégkorongozója, Márton Koppány hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy 22 év után búcsút int imádott sportágának, és a jégpályán kívül keres új kihívásokat magának.

Felcsíki jégen készül a Sportklub, különleges vendégedzővel

A Csíkszeredai Sportklub hokisai már jégen készülnek az új idényre, különleges vendégük pedig Bartalis Balázs volt, aki svájci és svéd élvonalbeli tapasztalatával segítette az együttes technikai fejlődését.

Szeptember elején rajtol a román felnőtt férfi hokibajnokság

Az újonc Bukaresti Red Hawks-szal és a visszatérő Sapientia U23-mal szeptember 5-én rajtol a 2025–2026-os román férfi jégkorongbajnokság. A Román Kupa egy héttel később kezdődik, a szezon végén pedig négyes döntő zárja az idényt.

Világszintű előadók segítik a romániai jégkorong-játékvezetők fejlődését

A romániai jégkorong-játékvezetők képzése új szintre lép: a 2024-ben indított Játékvezetői Fejlesztési Program nemzetközi dimenziója bővül, hivatalos partnerként csatlakozik a finn szövetség, az európai hoki egyik legelismertebb szervezete.

Finn csatárral bővül a Csíkszeredai Sportklub kerete

Továbbra is átalakulóban a csíkszeredai jégkorongegyüttes kerete. A Sportklub a közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződést kötött a finn Frank Gymerrel.

Újabb távozó a Csíkszeredai Sportklubnál, a Red Hawkshoz igazolt

Újabb névvel bővűl a Sportklubot elhagyó játékosok névsora: két idényt követően Ambrus Levente is elköszönt a kék-fehérektől. A 24 éves kapus a frissen alakult Bukaresti Red Hawksnál folytatja pályafutását, ahol több lehetőséghez szeretne jutni.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!