Hirdetés

Szándéknyilatkozat a székelyföldi és a magyar hoki együttműködéséért

Tánczos és Such aláírták a megállapodást
Fotó: Sándor Csilla

2017. november 28., 19:58

Szándéknyilatkozatot írt alá kedden Csíkszeredában Tánczos Barna, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SZJA) működtető Mens Sana Alapítvány elnöke és Such György, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vezetője, hogy ezáltal meghatározzák a két intézmény közötti együttműködés további lehetőségeit.

2017. november 28., 19:58

Ez ugyan még nem szerződésértékű – az MJSZ elnökségének is jóvá kell hagynia –, de a sajtótájékoztatón közölték, a sportág magyarországi képviselőinek látogatása alkalmával egyeztettek arról is, hogy milyen formában lehet a székelyföldi hokiutánpótlást integrálni a magyarországi fejlesztési programokba.

Tánczos emlékeztetett, hogy az akadémiájuk célja megerősíteni a térség utánpótlásbázisát, és azt szeretnék, ha ez kapocs lenne az utánpótlás- és a felnőttcsapatok között. A cél érdekében egyeztetések zajlanak a csíki és a gyergyói iskolás sportklubok, illetve a felnőtt csapatok képviselőivel egy közös U23-as, egyetemista csapat alakításáról, amely már a következő idényben részt venne a magyar bajnokságban.

Egy ösztöndíjrendszert akarunk létrehozni, amely felsőfokú továbbtanulási lehetőséget biztosít a fiatalok számára. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia felnőtt csapatot soha nem fog működtetni

– hangsúlyozta újfent Tánczos, reagálva azon aggodalmakra, hogy egy városban esetleg két felnőtt csapat jönne létre.

Hirdetés

Such megjegyezte, hogy a tavaly megkezdett párbeszéd folytatása a jelenlegi látogatás, ugyanis ígéretet tettek arra, hogy minden évben eljönnek Székelyföldre.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

„Jelen látogatás célja, hogy az SZJA-val megkezdett együttműködés minél szorosabb és minél szélesebb legyen. Az elmúlt egy év során szemel látható fejlődés tapasztalható. Sorra épülnek a pályák, zajlanak a beruházások. Örvendünk annak, hogy a székelyföldi jégkorong nem egy sziget lesz, hanem egy több központú bázis” – fogalmazott az MJSZ elnöke, majd kitért a Csíkszeredai Sportklub felnőtt csapatára is.

Ha a székelyföldi jégkorong a magyar hoki bölcsője, akkor Csíkszereda ezen bölcső ringatója. Örvendetes, hogy a Sportklub kezd régi fényében tündökölni

– mondta.

Gál Sándor, a Csíkszeredai ISK U16-as korosztályú csapatának edzője megjegyezte, hogy az SZJA munkájának eredménye az elkövetkezendő 5–7 évben fog megmutatkozni, míg Póra Róbert, a Csíkszeredai Sportklub menedzsere hozzátette, hogy a felnőtt csapatot kivezették a válságból, és most azon dolgoznak, hogy a siker tartós legyen, a fiataloknak legyenek példaképei.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!