Hirdetés

Simán nyertek a csíkiak Debrecenben, érik a Sportklub–Ferencváros döntő

Az első találatot még a DEAC lőtte, aztán jött a Sportklub-henger
Fotó: Halmágyi Zsolt

2022. március 22., 22:44

Megnyerte harmadik elődöntős meccsét is a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. A székelyföldiek kedden este a Debrecen otthonában diadalmaskodtak, összesítésben 3:0-ra vezetik a párharcot, csak egy győzelem hiányzik a döntőbe jutáshoz.

2022. március 22., 22:44

Telt ház előtt játszották kedden este Debrecenben a Sportklub–DEAC elődöntő harmadik mérkőzését, amelyen mindkét tábort szépszámú szurkolótábor buzdította. A debrecenieknél továbbra is volt három komoly hiányzó, Hári Norbert, Dalecky és Turcotte, a vendégeknél pedig nem tudott jégre lépni Becze Tihamér, aki meghűléssel küszködik.

Hirdetés

Az első játékrészt a Sportklub uralta, 19:7-re nyerte a kapura lövési statisztikát, de az első gólt a házigazdák lőtték, egy letámadás után kihasználták a székelyföldiek védelmében keletkezett rövidzárlatot, és a fiatal Bartók András közelről a kapuba lőtte a korongot (1–0).

Nem sokat tartott a hazai előny az eredményjelzőn, a második csíki emberelőny góllal zárult, a befejező Sofron volt (1–1). Szünetig akár át is vehette volna a vezetést az erdélyi gárda, Hetényi a DEAC kapusa azonban bravúrral védte Rokaly, majd Sofron ziccerét.

•  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Fotó: Halmágyi Zsolt

Gyors csíki találattal kezdődött a második harmad, a 22 percben Salló Alpár távoli lövése kötött ki a Debrecen kapujában (1–2), majd a játékrész közepén Rokaly Szilárd lőtte hálóba közelről a kipattanó korongot (1–3).

A harmadik gól után időt kért György József, a hazaiak gyergyói születésű vezetőedzője, de a Sportklub nagy energiákat mozgósítva végig távol tartotta kapujától ellenfelét, a magyarországiak kevés gólhelyzetet tudtak kialakítani.

Csíki gólhelyzettel rajtolt a harmadik játékrész, Szkacskov próbálkozását azonban védte Hetényi. A folytatásban mindent megpróbált a felzárkózás érdekében a DEAC, de a csíkiak magasan védekezve esélyt sem hagytak a házigazdáknak.

Másfél perccel a vége előtt a hajdúságiak kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre, a székely csapat azonban korongot szerzett, ezt David Stach pedig az üres kapuba lőtte (1–4).

Az egyik csapat negyedik sikérig tartó párharcban a Sportklub összesítésben 3:0-ra vezet. A két gárda szerdán este 7 órától újra megmérkőzik, ennek az összecsapásnak is a debreceni jégcsarnok lesz a helyszíne.

A másik ágon a Ferencváros jutott döntőbe, miután a Gyergyói HK megbetegedések és sérülések miatt nem tudott kiállni a negyedik és az ötödik mérkőzésre.

Kapcsolódó

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, harmadik mérkőzés:

Debreceni EAC–Csíkszeredai Sportklub 1–4 (1–1, 0–2, 0–1).
Gólszerzők: Bartók András (15.), illetve Sofron István (16.), Salló Alpár (22.), Rokaly Szilárd (29.) és David Stach (60.).
Kapura lövések: 24–48.
Büntetőpercek: 4–4.
Játékvezetők: Varjú Árpád és Haszonits Miklós, illetve Fényi S. Barnabás és Szabó Dávid.

 

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Kétgólos hátrányból fordított, idegenben győzött a Brassói Corona

Az első harmadban 2–0-ra is vezetett a Fehérvár a Corona ellen, Strenk Hunor tanítványai a második harmadban felzárkóztak, majd az utolsó felvonásban a három pontot is begyűjtötték.

Átgázolt az Acélbikákon, tízig meg sem állt a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub 10–0-ra kiütötte a Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Ligában. Bodó mesternégyest szerzett, a gyergyói kapuban pedig Rinne és Csala is hibátlan maradt a pénteki játéknapon.

Az újpesti hengerrel szemben már tehetetlen volt az Ágyúsok

Már az első harmadban eldöntötte a meccset az Újpest, a Háromszéki Ágyúsoknak ezúttal nem volt ellenszerük a lila-fehérek játékára a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Győzelmek, tanulságok és kemény önkritika az Erste Liga legutóbbi játéknapja után (videókkal)

A Sportklub visszavágott az Újpestnek, az Ágyúsok és a Corona is nyert, míg a GYHK hosszabbításban kapott ki a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján. Az edzők főként a kemény munkát, a korongbiztonságot és a fegyelmezett játékot emelték ki.

Levin duplájával a Corona legyőzte a BJAHC-t

A Brassói Corona a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában szerezte meg első győzelmét a jégkorong Erste Liga új idényében. A hazaiak támadójátéka ezúttal is akadozott.

Egy gól nem volt elég a gyergyói sikerhez

Nagyon kiegyensúlyozott meccset vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék együttese a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az 1–1-es rendes játékidő után a vendégek szerezték meg az aranygólt.

Az Ágyúsok kiütötték az Acélbikákat

Hazai jégen is bemutatkozott a Háromszéki Ágyúsok a jégkorong Erste Ligában, akik a brassói bravúr után újabb győzelmet arattak csütörtökön este, ezúttal simán verték a Dunaújvárosi Acélbikákat.

Hazai pályán feledtette az újpesti fiaskót a Sportklub

Visszavágott az Újpestnek a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában, a kék-fehérek idei első hazai meccsükön magabiztos, támadó szellemű játékkal megérdemelten nyertek 5–2-re.

Az Ágyúsok történelmi találata is ott van az Erste Liga hét góljai összeállításában (videóval)

Kékvonalas bomba, fonákkal ütött és történelmi győztes találat – az Erste Ligánál összeállították a nyitóhétvége legszebb góljait.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!