Telt ház előtt játszották kedden este Debrecenben a Sportklub–DEAC elődöntő harmadik mérkőzését, amelyen mindkét tábort szépszámú szurkolótábor buzdította. A debrecenieknél továbbra is volt három komoly hiányzó, Hári Norbert, Dalecky és Turcotte, a vendégeknél pedig nem tudott jégre lépni Becze Tihamér, aki meghűléssel küszködik.
Az első játékrészt a Sportklub uralta, 19:7-re nyerte a kapura lövési statisztikát, de az első gólt a házigazdák lőtték, egy letámadás után kihasználták a székelyföldiek védelmében keletkezett rövidzárlatot, és a fiatal Bartók András közelről a kapuba lőtte a korongot (1–0).
Nem sokat tartott a hazai előny az eredményjelzőn, a második csíki emberelőny góllal zárult, a befejező Sofron volt (1–1). Szünetig akár át is vehette volna a vezetést az erdélyi gárda, Hetényi a DEAC kapusa azonban bravúrral védte Rokaly, majd Sofron ziccerét.
Gyors csíki találattal kezdődött a második harmad, a 22 percben Salló Alpár távoli lövése kötött ki a Debrecen kapujában (1–2), majd a játékrész közepén Rokaly Szilárd lőtte hálóba közelről a kipattanó korongot (1–3).
A harmadik gól után időt kért György József, a hazaiak gyergyói születésű vezetőedzője, de a Sportklub nagy energiákat mozgósítva végig távol tartotta kapujától ellenfelét, a magyarországiak kevés gólhelyzetet tudtak kialakítani.
Csíki gólhelyzettel rajtolt a harmadik játékrész, Szkacskov próbálkozását azonban védte Hetényi. A folytatásban mindent megpróbált a felzárkózás érdekében a DEAC, de a csíkiak magasan védekezve esélyt sem hagytak a házigazdáknak.
Másfél perccel a vége előtt a hajdúságiak kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre, a székely csapat azonban korongot szerzett, ezt David Stach pedig az üres kapuba lőtte (1–4).
Az egyik csapat negyedik sikérig tartó párharcban a Sportklub összesítésben 3:0-ra vezet. A két gárda szerdán este 7 órától újra megmérkőzik, ennek az összecsapásnak is a debreceni jégcsarnok lesz a helyszíne.
A másik ágon a Ferencváros jutott döntőbe, miután a Gyergyói HK megbetegedések és sérülések miatt nem tudott kiállni a negyedik és az ötödik mérkőzésre.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!