Egyéves szünet után ismét több fronton áll rajthoz a Sapientia U23, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia legidősebb együttese. A 2025–2026-os idény különlegessége, hogy a csapat gerincét immár túlnyomórészt a Székelyföldi Jégkorong Akadémia rendszerében nevelkedett fiatalok alkotják – egy olyan generáció, amely az elmúlt évek elitképzési programjának gyümölcse.
„A Sapientia U23 csapata 2018-ban indult először a román felnőtt bajnokságban azzal a küldetéssel, hogy hidat képezzen az utánpótlás és a profi mezőny között. Azóta számos játékos innen lépett tovább a legmagasabb szintre. Tavaly nyáron tizenhatan szerződtek különböző klubokhoz – Galactól kezdve a Gyergyói Hoki Klubon, a Csíkszeredai Sportklubon át egészen a Háromszéki Ágyúsokig –, így az előző idényt a Sapi versenyrészvétel nélkül töltötte. Fejlesztési projektként azonban tovább működött, és most új fejezet kezdődik.
Az együttes magját 17–18 évesek alkotják, akik mellé néhány tapasztaltabb hazai játékos, valamint három légiós érkezett. Nekik kulcsszerep jut: példát kell mutatniuk a fiataloknak, és segíteniük kell abban, hogy minél gyorsabban felvegyék a felnőtt mezőny ritmusát” – olvasható a klub honlapján.
A szakmai stáb továbbra is a fejlődést tekinti elsődleges célnak, nem pedig az eredménykényszert.
Az új szezonban a Sapi a román felnőtt bajnokságban, a Román Kupában, az U20-as bajnokságban és az Európai Egyetemi Jégkorong Ligában is jégre lép.
A Sapientia U23 idei összeállítása mérföldkő a Székelyföldi Jégkorong Akadémia történetében. Kilenc évvel az alapítás után eljutott oda az SZJA, hogy immár felnőtt szinten is egy túlnyomórészt saját nevelésű játékosokra épülő együttest tud kiállítani.
A csapat hazai mérkőzéseinek otthona a csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpálya lesz, amely az utóbbi években a székelyföldi hoki egyik központjává vált. A keret átlagéletkora 19,2 év – ami azt jelzi, hogy a Sapientia U23 igazi utánpótlás-nevelő műhely, ahol a játékosok a felnőtt hoki ritmusát tanulják.
A 2025–2026-os román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakaszának első fordulójában, szeptember 5-én a Sapientia U23 Brassóban, a Corona otthonában lép majd jégre.
Kapusok: Bíró Nándor (21 éves), Islik Mihály (17 éves) és Sebők Máté (18 éves).
Hátvédek: Baraboi Csongor (19 éves), Ethan Dollemont (21 éves, kanadai), Fülöp Ákos (19 éves), István Sándor (21 éves), Málnai Zalán (17 éves), Szekeres Róbert (18 éves) és Váncsa Krisztián (17 éves).
Csatárok: Ágoston Tamás (18 éves), Bănceanu Levente (22 éves), Bogács Tamás (20 éves), Both Máté (18 éves), Erőss Ervin (19 éves), Farkas Alpár (18 éves), Szymon Fus (25 éves, lengyel), Gidró Gergő (16 éves), Incze Béla (17 éves), János Dávid (17 éves), Julin Noah (23 éves, svéd), Kozma Gergő (19 éves), László Kende (18 éves), Márton Tamás (18 éves), Mic Ádám Flórián (18 éves), Péter Andor (26 éves), Vaslábán Csongor (18 éves).
Szakmai stáb: Jens Brändström (vezetőedző, svéd), Tódor Krisztián (másodedző), Bács Lóránt (kapusedző), Antal Zsombor (erőnléti edző), Horváth Tamás (csapatmenedzser, klubelnök), Császár Róbert (felszerelés-menedzser), dr. Sólyom Annamária (csapatorvos, sportorvos).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!