Hirdetés

Négy ágyúlövés nem volt elég a bronzhoz

A harmadik játékrészben fordított az Ágyúsok, de nem tudott nyerni
Fotó: Szász Adorján/GYHK

Közel volt története első érméhez a Háromszéki Ágyúsok, de a nagyon izgalmas, fordulatos mérkőzésen végül a Bukaresti Steaua szerezte meg a jégkorong Román Kupa bronzérmét.

2024. január 28., 17:04

A 2023–2024-es kiírás kisdöntőjében, vasárnap délután gyorsan vezetést szerzett a Steaua, Pauliny révén, majd Timaru növelte a különbséget. A bukarestiek egyértelműen fölényben játszottak az első 20 percben, az Ágyúsok kettős emberelőnyben sem tudtak gólt lőni. De végül szimpla fórban sikerült a szépítés Szabónak. A második harmad ugyanúgy indult, mint az első, Martinov 3–1-re alakította az állást.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Hirdetés

Az Ágyúsok azonban nem adták fel, Ilyés kiugrásával 3–2-re módosult az eredmény, majd a harmadik harmad elején meglett az egyenlítés is, Molnár Zsombor góljának örülhetett a néhány háromszéki drukker, és a szintén az Ágyúsokat biztató gyergyóiak is. Sőt, Ilyés egy kipattanóból már a vezetést is megszerezte a székelyeknek.

Közel volt a győzelemhez és a története első érméhez a Háromszéki Ágyúsok, kevesebb, mint másfél perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Filip középről leadott lövésével 4–4 lett az eredmény.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Hosszabbítás következett, három a három ellen. Ennek a 2. percében emberelőnybe került a Steaua, és Martinov a jégkorong Román Kupa harmadik helyére lőtte a bukaresti együttest.

A mérkőzés legjobbjainak járó különdíjakat Ilyés Tamás, illetve Mihail Georgescu vehette át.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

A Gyergyói HK–Brassói Corona döntőt a barcasági gárda nyerte 5–3-ra.

Kapcsolódó

Jégkorong Román Kupa, kisdöntő
Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 4–5 h. u. (1–2, 1–1, 1–2, 1–0)
Gólszerzők: Szabó Zsolt (19.), illetve Adam Pauliny (3. perc), Robert Timaru (15.), Danil Martinov (21., 64.), Andrei Filip (59.), Ilyés Tamás (24., 56.) Molnár Zsombor (43.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Háromgólos hátrányból fordítottak az Ágyúsok a Steaua vendégeként

A brassói bravúr után Bukarestben is nyert a háromszéki csapat, amely háromgólos hátrányból állt fel, majd az utolsó húsz percben eldöntötte a meccset.

Újabb tapasztalt támadóval erősített a Sportklub

Lengyel bajnoki ezüstérmes, tapasztalt csatárral erősíti támadó alakzatát a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. A finn Miro Lehtimäki leigazolását jelentették be a kék-fehérek közösségi oldalukon.

Kifakadt a brassói polgármester, nem jönnek az elvárt eredmények a Coronánál

George Scripcaru brassói polgármester a Corona elveszített jégkorong kupadöntője után a klub egészének teljesítményét bírálta. A jelentős közpénzből működő egyesület több kiemelt sportágában is akadnak kérdőjelek.

Erősítések, távozók és új edzők – így vágnak neki az új hokiszezonnak a csapatok

Hétvégén elrajtol a felnőtt férfi román jégkorongbajnokság alapszakasza. A nyitónapon a Brassó a Sapientia U23 csapatát, míg a Bukaresti Steaua a Háromszéki Ágyúsokat fogadja. Ennek apropóján górcső alá vettük az idei mezőny kereteit.

Lett válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

A lett Kirils Galoha a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatában folytatja pályafutását. A 30 éves, jobbkezes támadó a DEAC együttesétől érkezik, ahol az elmúlt két Erste Liga-idényben meghatározó szerepet töltött be.

Október elején kezdenek a hokis lányok

Négy csapat részvételével rendezik meg a 2026–2027-es női jégkorongbajnokságot, a szövetség elkészítette a menetrendet, október elején kezdődnek a küzdelmek.

Az Ágyúsokhoz szerződött a Sportklub korábbi orosz támadója

A 42 éves válogatott támadó jelentős KHL-tapasztalattal érkezik Háromszékre, de a romániai hokiban is komolyan letette már a névjegyét. A gólérzékeny jégkorongozó már a hétvégi Román Kupa négyes döntőjében is pályára léphet.

A GYHK finn támadója átigazolt a Csíkszeredai Sportklubhoz

Tapasztalt légióssal erősítette meg keretét a Csíkszeredai Sportklub: a 34 éves finn támadó, Janne Väyrynen a következő idényben kék-fehérben folytatja pályafutását.

Új tájékoztató kiadványt indított a romániai hokibírók kollégiuma

Új kommunikációs eszközt hozott létre a Román Jégkorong-szövetség Központi Játékvezetői Kollégiuma (CCA), amelynek célja, hogy közérthető formában tájékoztasson a játékvezetéssel, szabályzattal kapcsolatos fontos tudnivalókról.

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!