Hirdetés

Rengeteg matek, sokismeretlenes egyenlet – székely szemmel a hokivébén

Ember legyen a talpán aki megjósolja, mi lesz a zárónapon
Fotó: Gergely Imre

Három meccsből kettőt megnyertünk, mégse jutottunk még oda ahova kéne – mondta a hokivébé egyik Gyergyószentmiklósból kiutazott nézője a pénteki forduló után. A zárónap előtt több a nyitott kérdés, mint az eldöntött tény.

2024. május 04., 12:15

Ha Románia válogatottja legyőzi Del-Koreát akkor szinte biztosan eléri az alapvető célt, benntmarad a Divízió I/A értékcsoportban. Sőt ezzel még akár abba a hihetetlen helyzetbe is kerül, hogy a feljutás sem lesz lehetetlen. Amennyiben viszont alulmaradnak a mieink, akkor hiába a Magyarország elleni szerdai siker, még kieshetnek. Nem mondható tehát az, hogy tét nélküli lett volna a Bozenben (Bolzanóban) zajló vébé első pénteki meccse.

Hirdetés

Itt sem Molnárék voltak az esélyesebbek, de lehetett arra számítani, hogy ha meg tudják ismételni azt a fegyelmezett játékot és azt a szinte hibátlan védekezést, amit Magyarország ellen mutatták, akkor még újabb győzelem is lehet ebből.

És meg tudták ismételni.

Az ázsiaiak nem találtak fogást a mieinken és Gliga saját kipattanójára még kétszer rálőve megszerezte a vezetést majd a második harmadban Sándor-Székely a Magyarország elleni győztes találata után másodszor is nagyon fontos gólt lőtt.

Kapcsolódó

Innen ugyan visszajöttek a koreaiak, de Péter emberhátrányban lőtt gólja meghozta az újabb nagy sikert.

•  Fotó: Rédai Attila Galéria

Fotó: Rédai Attila

Ez egy olyan győzelem volt, aminek már minden székely nagyon tudott örülni a csarnokban. A román himnusz elhangzása után nem maradhatott el a székely himnusz eléneklése sem. A szervezők a csarnok hangosítását is lekapcsolták, megadva a tiszteletet. Lehet, hogy nem tudták, hogy ez milyen jelentőséggel bír az éneklőknek, de azt látták, ahogy a romániai válogatott 1-2 kivétellel sisakot levéve áll vigyázban a lelátó előtt.

Ezzel nagy vonalakban eldőlt, hogy Románia nem esik ki az értékcsoportból. Innentől arra kellett figyelni, hogy mi lesz a nap következő két mérkőzésén.

Szlovénia nem bakizott, Japánt 3–1-re legyőzte.

Este az Olaszország–Magyarország csatára telt meg a Sparkasse Aréna. Szinte zsúfolásig, közel 5400 néző zsúfolódott be a csarnokba. Ebből legalább 1500 magyar szurkoló, és 400-500 olaszországi drukker (nyilván a többiek nagy része is a házigazdák győzelmét szerette volna, de aki nem szurkol, hanem csak csendben nézi az eseményeket az hogyan lehetne szurkoló).

•  Fotó: Rédai Attila Galéria

Fotó: Rédai Attila

A magyar tábor hangban látványban magasan felülmúlta az azurrikat. Hokiban azonban egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. Háriéknak láthatóan jót tett a szerdai fiaskó és az utána következett cirkusz, mert nagyszerű, fegyelmezett játékkal állították meg az elvileg jobb erőkből álló hazai együttest. Ötször robbant a csarnok, de mi nyilván azt a három hangrobbanást szerettük nagyon, amit Sofron, Mihály és Varga találatainál engedett ki magából a magyar tábor.

Óriási győzelem.

És most jön az, hogy mi lett volna HA Varga gólja még a 60 perc letelte előtt történik. Akkor Magyarország már újra biztosan feljutott volna az elitbe.

Kapcsolódó

De így maradt rengeteg HA, azaz matekozás, számolgatási lehetőség. A szurkolói zónában hajnalba nyúló buliban is számos számtanpéldát és egyenletet megoldottak fejben, aki ért hozzá az valószínűségszámítási képleteket is használt.

Mindezeket röviden összegezve: akár megtörténhet az, hogy Románia 6 szerzett pontjával kiesik, mivel előállhat egy olyan helyzet, hogy Dél-Korea legyőzi Olaszországot és ők is mindketten 6 pontosok lesznek. Ilyenkor nem az egymás elleni meccs számít, hanem minitáblázat sorrendje dönt és a mieinknek rosszabb a gólkülönbsége.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Magyarország akár vereséggel is feljuthat, ha Olaszország nem nyer rendes játékidőben Dél-Koreával szemben. Még hosszan sorolhatnánk a szombati játéknap előtti lehetséges variációkat...

De ahogy Sofron István is mondta a meccs után: nem matekozni kell hanem nyerni. Tehát Románia verje csak meg Japánt, Magyarország pedig Szlovéniát és akkor minden a legnagyobb rendben lesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Újabb pontok Felvidéken a GYHK fiataljainak

Egy hosszabbításos vereség és egy győzelem a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapatának legutóbbi két mérkőzésének mérlege a szlovákiai 1. Ligában. A piros-fehér fiatalok a Nagymihályon a HK Dukla Michalovce csapatával találkoztak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!