Markus Juurikkala, a Gyergyói HK vezetőedzője a mérkőzés végén gratulált az ellenfélnek a győzelemhez. „Először is köszönet a szurkolóknak a hangulatért, nagyon sokan kijöttek és végig mögöttünk álltak.
Néhány hibánk gólokba került, de tanulnunk kell ebből, le kell vonnunk a következtetéseket, a jót és a rosszat egyaránt, és úgy kell továbbmennünk, hogy a meccs által adott lecke már a birtokunkban van” – fogalmazott Markus Juurikkala.
Strenk Hunor, a Brassói Corona másodedzője kihangsúlyozta, hogy a mérkőzés a hoki ünnepe volt, Gyergyóban, telt ház előtt. „Az elmúlt években számos ilyen rangadót játszottunk egymással, és azért az előző két meccs miatt is volt törleszteni valónk. Jól kezdtük a talállkozót, de utána a Gyergyó sok időt töltött a harmadunkban, később a változtatások, amiket eszközöltünk, jól működtek, de az ellentámadásokból továbbra is veszélyes volt a GYHK.
Az utolsó harmadban mindkét csapatnak volt egy emberelőnyös helyzete, ahol el tudta volna dönteni a mérkőzést, és végül mi, az áthúzódó büntetésnek köszönhetően örülhettünk. A srácok mindent kitettek a jégre, igazi rangadó volt” – hangsúlyozta Strenk Hunor.
A folytatásban szombaton (december 28.) Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub, hétfőn (december 30.) Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub, szerdán (január 1.) pedig Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub mérkőzések szerepelnek a jégkorong Erste Liga programjában. Minden mérkőzés 18.30-kor kezdődik. A találkozók a román bajnokságban is beszámítanak.
| 2024. 12. 26. 18:00 | Debreceni EAC DEAC | Újpesti TE UTE | 6-2 | |
| 2024. 12. 26. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Brassói Corona Brassó | 4-4 | 4-5 |
| 2024. 12. 26. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 3-4 | |
| 2024. 12. 28. 18:00 | Újpesti TE UTE | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-4 | |
| 2024. 12. 28. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 1-3 | |
| 2024. 12. 28. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | FTC-Telekom FTC | 3-2 | |
| 2024. 12. 28. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Budapest JAHC BJAHC | 0-2 | |
| 2024. 12. 30. 16:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 8-3 | |
| 2024. 12. 30. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-2 | |
| 2024. 12. 30. 19:00 | Újpesti TE UTE | FTC-Telekom FTC | 1-1 | 1-2 |
| 2024. 12. 30. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 6-3 | |
| 2025. 01. 01. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 3-2 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 27 | 19 | 2 | 2 | 4 | 115-66 | 63 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 27 | 16 | 3 | 2 | 6 | 100-68 | 56 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 27 | 13 | 3 | 0 | 11 | 106-86 | 45 |
4 | Brassói Corona Brassó | 25 | 13 | 2 | 1 | 9 | 77-70 | 44 |
5 | FTC-Telekom FTC | 26 | 8 | 5 | 3 | 10 | 78-78 | 37 |
6 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 27 | 8 | 4 | 3 | 12 | 62-82 | 35 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 26 | 8 | 2 | 5 | 11 | 62-75 | 33 |
8 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 26 | 8 | 3 | 2 | 13 | 56-72 | 32 |
9 | Újpesti TE UTE | 27 | 7 | 2 | 5 | 13 | 65-86 | 30 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 26 | 6 | 0 | 3 | 17 | 70-108 | 21 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 36 | 26 | 2 | 1 | 7 | 215-90 | 83 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 36 | 25 | 1 | 2 | 8 | 198-97 | 79 |
3 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 36 | 22 | 3 | 2 | 9 | 217-86 | 74 |
4 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 35 | 16 | 2 | 0 | 17 | 180-120 | 52 |
5 | Bukaresti Steaua Steaua | 35 | 15 | 2 | 0 | 18 | 166-118 | 49 |
6 | Galaci CSM Galac | 35 | 10 | 0 | 5 | 20 | 165-141 | 35 |
7 | Sportul Studențesc Sportul | 35 | 0 | 0 | 0 | 35 | 45-534 | 0 |
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!