Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub mérkőzést rendeznek csütörtökön 18 óra 30 perctől Gyergyószentmiklóson, a két csapat ebben az szezonban ötödször csap össze a jégkorong Erste Liga alapszakaszában. Ezúttal a tabellaszomszédokként találkoznak, a harmadik helyezett piros-fehérek két ponttal előzik meg a kék-fehéreket. Az eddigi négy összecsapásból hármat nyertek a gyergyóiak, (3–6 Csíkszeredában, 7–1 és 4–1 Gyergyószentmiklóson), míg a s Sportklub szurkolói egyszer örülhettek (6–3 a Vákárban).
Az utóbbi időben mutatott forma is inkább a GYHK felé billenti a mérleget. Miután sokáig sérülések sorozata hátráltatta Szilassy Zoltán csapatát, most az összes húzóember egészséges, és a két új igazolás, Robin Rahm kapus és Bobby Raymond hátvéd is jól mutatkozott be. A Sportklubnál viszont várhatóan hiányozni fog David Levin és Jeremy Welsh, akik „eltűnése” körül számos meg nem erősített feltételezés kering.
A válogatott szünet utáni mérkőzéseken is a Gyergyói Hoki Klub mutatott jobb játékot. A Dunaújvárost ugyan mindkét csapat simán verte, de Bodóék fölényes játékkal nyertek Debrecenben (2–5), és hosszabbításban legyűrték a Fradit is (1–2), míg a Sportklub 3–0-ra maradt alul a Tüskecsarnokban, és csak szétlövés után vettek el két pontot a DEAC-tól.
Az esélyek latolgatása azonban szinte értelmetlen egy ilyen mérkőzés előtt, itt mindkét fél a legjobbját akarja majd kitenni a jégre, és nem az korábbi eredmények, hanem csak a pillanatnyi teljesítmény számít.
A pontok mindkét csapat számára nagyon fontosak lennének, hiszen nagyon sűrű az Erste Liga mezőnye. A 3. és a 7. helyezettet mindössze hat pont választja el egymástól egy-egy meccs is alaposan fel tudja borítani a sorrendet.
Az biztos, hogy jó meccsre van kilátás Gyergyószentmiklóson, amely a két csapat szurkolóink kívül a semleges nézőknek is élményszámba megy majd.
| 2024. 02. 20. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | FTC-Telekom FTC | 4-6 | |
| 2024. 02. 20. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-12 | |
| 2024. 02. 20. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 1-4 | |
| 2024. 02. 22. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-3 | |
| 2024. 02. 23. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Budapest JAHC BJAHC | 0-0 | 0-1 |
| 2024. 02. 23. 19:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-3 | 3-4 |
| 2024. 02. 24. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 8-1 | |
| 2024. 02. 24. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Debreceni EAC DEAC | 6-2 | |
| 2024. 02. 25. 15:05 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Újpesti TE UTE | 3-4 | |
| 2024. 02. 25. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 3-0 | |
| 2024. 02. 25. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Debreceni EAC DEAC | 1-0 | |
| 2024. 02. 25. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-1 | |
| 2024. 02. 27. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 3-3 | 3-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 40 | 23 | 5 | 3 | 9 | 158-103 | 82 |
2 | Brassói Corona Brassó | 42 | 24 | 3 | 2 | 13 | 139-105 | 80 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 43 | 21 | 5 | 5 | 12 | 161-133 | 78 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 43 | 21 | 3 | 6 | 13 | 160-136 | 72 |
5 | Újpesti TE UTE | 40 | 18 | 4 | 4 | 14 | 119-113 | 66 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 42 | 16 | 7 | 3 | 16 | 136-136 | 65 |
7 | Budapest JAHC BJAHC | 40 | 17 | 4 | 4 | 15 | 136-124 | 63 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 41 | 13 | 4 | 3 | 21 | 119-141 | 50 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 41 | 8 | 0 | 7 | 26 | 95-162 | 31 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 40 | 4 | 6 | 4 | 26 | 73-143 | 28 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!