Hirdetés

Piros-fehérek a kék-fehérek ellen – székely hokirangadó, ötödik felvonás

Jobb a GYHK mérlege a Sportklub ellen
Fotó: Pinti Attila

Függetlenül attól, hogy a két székelyföldi jégkorongcsapat épp hol áll a rangsorban, mi az adott mérkőzés tétje, a GYHK–Sportklub összecsapás mindig különleges súllyal bír. Rendszerint teltházas, forró hangulatú meccsek ezek, és minden bizonnyal a csütörtök esti székely derbi is ilyen lesz.

2024. február 22., 11:17

Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub mérkőzést rendeznek csütörtökön 18 óra 30 perctől Gyergyószentmiklóson, a két csapat ebben az szezonban ötödször csap össze a jégkorong Erste Liga alapszakaszában. Ezúttal a tabellaszomszédokként találkoznak, a harmadik helyezett piros-fehérek két ponttal előzik meg a kék-fehéreket. Az eddigi négy összecsapásból hármat nyertek a gyergyóiak, (3–6 Csíkszeredában, 7–1 és 4–1 Gyergyószentmiklóson), míg a s Sportklub szurkolói egyszer örülhettek (6–3 a Vákárban).

Hirdetés

Az utóbbi időben mutatott forma is inkább a GYHK felé billenti a mérleget. Miután sokáig sérülések sorozata hátráltatta Szilassy Zoltán csapatát, most az összes húzóember egészséges, és a két új igazolás, Robin Rahm kapus és Bobby Raymond hátvéd is jól mutatkozott be. A Sportklubnál viszont várhatóan hiányozni fog David Levin és Jeremy Welsh, akik „eltűnése” körül számos meg nem erősített feltételezés kering.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A válogatott szünet utáni mérkőzéseken is a Gyergyói Hoki Klub mutatott jobb játékot. A Dunaújvárost ugyan mindkét csapat simán verte, de Bodóék fölényes játékkal nyertek Debrecenben (2–5), és hosszabbításban legyűrték a Fradit is (1–2), míg a Sportklub 3–0-ra maradt alul a Tüskecsarnokban, és csak szétlövés után vettek el két pontot a DEAC-tól.

Az esélyek latolgatása azonban szinte értelmetlen egy ilyen mérkőzés előtt, itt mindkét fél a legjobbját akarja majd kitenni a jégre, és nem az korábbi eredmények, hanem csak a pillanatnyi teljesítmény számít.

A pontok mindkét csapat számára nagyon fontosak lennének, hiszen nagyon sűrű az Erste Liga mezőnye. A 3. és a 7. helyezettet mindössze hat pont választja el egymástól egy-egy meccs is alaposan fel tudja borítani a sorrendet.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az biztos, hogy jó meccsre van kilátás Gyergyószentmiklóson, amely a két csapat szurkolóink kívül a semleges nézőknek is élményszámba megy majd.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizennyolcadik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
40
23
5
3
9
158-103
82
2
Brassói Corona Brassó
42
24
3
2
13
139-105
80
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
43
21
5
5
12
161-133
78
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
43
21
3
6
13
160-136
72
5
Újpesti TE UTE
40
18
4
4
14
119-113
66
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
42
16
7
3
16
136-136
65
7
Budapest JAHC BJAHC
40
17
4
4
15
136-124
63
8
Debreceni EAC DEAC
41
13
4
3
21
119-141
50
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
41
8
0
7
26
95-162
31
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
40
4
6
4
26
73-143
28
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Újabb pontok Felvidéken a GYHK fiataljainak

Egy hosszabbításos vereség és egy győzelem a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapatának legutóbbi két mérkőzésének mérlege a szlovákiai 1. Ligában. A piros-fehér fiatalok a Nagymihályon a HK Dukla Michalovce csapatával találkoztak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!