Bár az első hat perc alatt kétgólos emberelőnyre tett szert a házigazda Sportklub, a vendégek fiatal csapata nem adta fel, nagyon sokat korcsolyázva, minden korongért megküzdve szünetig 2–2-re kiegyenlített, de akár át is vehette volna a vezetést, az első szünet előtt lőttek egy felső kapuvasat.
A második játékrész elején a csíkiak is lőttek egy felső kapuvasat, a Titánok azonban egy szimpla, majd egy kettős emberelőnyt kihasználva a mérkőzés felénél 4–2-re vezettek.
A folytatásban sorozatban a házigazdák lőttek három gólt (5–4), egy ellentámadásból azonban újra eredményes volt a székesfehérvári farmcsapat, a második szünetre is egyenlő állásnál (5–5) vonultak öltözőbe a csapatok.
A harmadik játékrész két emberelőnyös Sportklub találattal kezdődött (7–5), de a vendégek emberhátrányból szépítettek (7–6).
Az utolsó tíz percben kevés volt a hoki, annál a több a megszakítás és a kiállítás, ebből pedig a tapasztaltabb a Sportklub jött ki győztesen.
A vendégcsapatnál három 19 éves székelyföldi születésű fiatal jégkorongozó lépett pályára: a csíkszeredai Györffy Szilárd, a menasági Csiszer Ádám és a csíkdánfalvi Ambrus Csongor.
Ez volt a harmadik találkozó a két csapat között a 2021-2022-es jégkorong Erste Ligában. Szeptemberben a Sportklub hazai pályán 6–1-re nyert, majd októberben a székesfehérvári mérkőzésen a csíkiak 8–4-re győztek.
A Csíkszeredai Sportklub hétfőn 18.30 órától a DVTK Jegesmedvék csapatát fogadja a Vákár Lajos Műjégpályán.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Fehérvári Titánok 8–6 (2–2, 3–3, 3–1).
Gólszerzők: Jevgenyij Szkacskov (2.), Részegh Tamás (6.), Láday Tamás (35., 41. és 42.), Sofron István (37.), David Stach (38.) és Ben O'Connor (51.), illetve Dmitrij Dudkin (14.), Ambrus Csongor (18. és 46.), Mayer Zsolt (24.), Keceli-Mészáros Mátyás (28.) és Jábor Bendegúz (38.).
Kapura lövések: 39–24.
Büntetőpercek: 14–38 (ebből a fehérvári Nagy Ákosnak 10 perc fegyelmi).
Játékvezetők: Paul Mihai és Cristian Filip, illetve Magyar Áron és Rácz Szabolcs.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 34 | 24 | 3 | 3 | 4 | 169-91 | 81 |
2 | Újpesti TE UTE | 34 | 17 | 9 | 2 | 6 | 106-63 | 71 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 31 | 20 | 4 | 0 | 7 | 134-94 | 68 |
4 | FTC-Telekom FTC | 33 | 20 | 2 | 3 | 8 | 107-66 | 67 |
5 | Brassói Corona Brassó | 33 | 19 | 0 | 3 | 11 | 134-103 | 60 |
6 | MAC HKB Újbuda MAC HKB | 32 | 15 | 2 | 5 | 10 | 114-98 | 54 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 35 | 14 | 2 | 3 | 16 | 116-120 | 49 |
8 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 33 | 9 | 2 | 3 | 19 | 93-115 | 34 |
9 | Győri ETO HC Győri ETO HC | 34 | 9 | 0 | 3 | 22 | 81-119 | 30 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 3 | 2 | 2 | 25 | 68-154 | 15 |
11 | Fehérvári Titánok Titánok | 31 | 4 | 1 | 0 | 26 | 63-162 | 14 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!