HIRDETÉS

Megérkezett a szakszövetség álláspontja a Sportklub–FTC vitatott történései kapcsán

A jégkorong Erste Liga elődöntőjének párharca a pálya mellett folytatódik
Fotó: Tumbász Hédi

Portálunk igyekszik minden érintettet megszólaltatni a Csíkszeredai Sportklub és FTC-Telekom közti jégkorong Erste Liga elődöntő során történt, és a csíki szurkolók által vehemensen vitatott játékvezetői ítéletekkel kapcsolatban. A Magyar Jégkorong Szövetség megkeresésünkre elküldte hivatalos válaszát. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

„A szabályok értelmezése és alkalmazása nem az egyes csapatok vezetőinek, illetve szurkolóinak feladata és felelőssége. A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) továbbra is bizalmat szavaz megkérdőjelezhetetlen tudású szakmai vezetőinek és játékvezetőinek, akik minden esetben a rendelkezésükre álló információk teljes körű és objektív mérlegelésével, részrehajlás nélkül hozzák meg ítéleteiket. Büszkék vagyunk arra, hogy az Erste Ligában tevékenykedő játékvezetőink szakértelmét és integritását évek óta nemzetközi szinten is elismerik, aminek következtében IIHF-es eseményeken is rendszeresen lehetőséget kapnak.

HIRDETÉS

Azt a teljességgel abszurd és minden alapot nélkülöző vádat, hogy az MJSZ vagy annak bármely tisztségviselője vagy játékvezetője szándékosan befolyásolná bármelyik mérkőzés végeredményét, az Erste Liga csapatok közül az elmúlt évek során soha senki nem fogalmazta meg.

Kapcsolódó

Csak a Csíkszereda egyes vezetői és szurkolói. Ők viszont szinte minden alkalommal, amikor vereséget szenved a csapatuk.

A Sportklub képviselőinek nyilatkozatait a Fegyelmi Bizottság vizsgálja. Ez a fajta kommunikáció és viselkedés sem a Liga, sem pedig a jégkorong érdekét nem szolgálja. Ahogy teljesen idegen a sport szellemétől az a nézőtéri rendbontás is, ami a vasárnapi csíkszeredai mérkőzésen történt.

Elfogadhatatlannak tartjuk és a leghatározottabban elítéljük, hogy a játékvezetőket és az ellenfél csapatát a csendőrségnek és a biztonsági szolgálatnak kell a városon túl is kísérnie, hogy épségben elhagyhassák a helyszínt. Az MJSZ minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek ne maradjanak büntetlenül” – áll a magyar szakszövetség válaszában.

1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Továbbra is aktív a hokipiac – új igazolások, hosszabbítások az Erste Ligában

Az átigazolási időszak derekán sem lassul a tempó: több csapat újabb igazolásokkal vagy hosszabbításokkal erősítette meg keretét a jégkorong Erste Ligában. A hangsúly továbbra is a fiatal tehetségeken és a nemzetközi rutinnal érkező hokisokon van.

Hazatért a Csíkszeredai Sportklub saját nevelésű kapusa

Hosszú galaci időszak után visszatér szülővárosába Onodi Ottó – a saját nevelésű kapus újra a Csíkszeredai Sportklub játékosa lesz a 2025–2026-os idényben.

Tovább erősíti támadósorát a Csíkszeredai Sportklub

Újabb csatárával hosszabbított szerződést a kék-fehérek együttese – Bíró Gergő a következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub keretét erősíti. A megállapodásról hétfő délelőtt, közösségi oldalán számolt be a klub.

Tovább formálódnak a keretek az Erste Ligában

A nyár derekán sem áll meg a játékosmozgás az Erste Ligában: új arcok érkeztek, kulcsemberek hosszabbítottak, és néhány távozóra is fény derült. Eddig a magyarországi csapatok mutattak nagyobb aktivitást, de a székelyföldi klubok sem ültek tétlenül.

Fiatal székely csatár tért haza a Csíkszeredai Sportklubhoz

Alakul a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttesének kerete a 2025–2026-os szezonra. A kék-fehérek csütörtökön délelőtt bejelentették, hogy szerződést kötöttek egy helyi születésű játékossal.

Hosszabbított a GYHK brutális lövőerejű légiósa

A Gyergyói Hoki Klub újabb játékosával hosszabbított szerződést: a finn Janne Väyrynen a következő szezonban is a piros-fehérek jégkorongozója lesz.

Izzadság nélkül nincs eredmény: új idényre épülnek az izmok a Gyergyói Hoki Klubnál

A nyári hónapok sokak számára a pihenésről szólnak, de nem a Gyergyói Hoki Klub játékosainak. A csapat már május közepén megkezdte az új idényre való felkészülést. Úgy dolgoznak, hogy a mérkőzések hajrájában lépéselőnyben legyenek.

Újabb támadójával hosszabbított a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Silló Arnolddal – jelentette be kedden délelőtt közösségi oldalán Csíkszeredai Sportklub. A kék-fehérek támadója második szezonját kezdi a csapat kötelékében.

Alakulnak a keretek: tovább pörög az átigazolási szezon az Erste Ligában

Nem tétlenkednek az Erste Liga csapatai: sorra érkeznek az új igazolások és hosszabbítások hírei. Van, ahol már alakul a jövő évi keret, máshol még csak most kezd formát ölteni a csapat a 2025/2026-os idényre.

Fiatal székely játékos csatlakozik a Gyergyói Hoki Klubhoz

Ravasz Csanád piros-fehér mezben folytatja pályafutását. A 20 éves, de már komoly tapasztalattal rendelkező csatár az elmúlt években a Budapest Jégkorong Akadémia HC színeiben játszott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!