A korábbi válogatott játékos, szapporói hős az M4 Sport hétfői Sporthíradójában kiemelte, számukra jól jött, hogy a rájátszás előtt a Titánok csapatával egy „mini-playoffot” kellett megvívniuk, ki jut be a nyolc közé, így lendületből érkeztek a kieséses szakaszra.
Ezzel együtt a Brassó a párharcban 3–0-ra elhúzott, de már ekkor volt esélyük például arra is, hogy vendégként győzzenek. Innen sorozatban háromszor nyert a Vasas, és jöhetett szombaton a sorsdöntő, hetedik mérkőzés. Így a Vasas háromszor utazott el Erdélybe két hét alatt, ami Ladányi szerint edzőként is fárasztó volt, nem hogy játékosként.
A következő cél, hogy jövőre szintén kerüljünk be a playoffba, és ott teljesítsünk. Ehhez szeretnénk egyben tartani a csapatot, de egy kis játékosmozgás biztosan lesz. Még nem jutottunk el oda, ahová szeretnénk!” – mondta Ladányi.
Az Erste Liga kedden folytatódik az elődöntős párharcokkal, a Brassó a DEAC-cal, míg az FTC-Telekom a Csíkszeredai Sportklubbal – az előző idény két társbajnoka – találkozik.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!