A negyeddöntő legizgalmasabb párharca szombat este Brassóban zárult, a győztes a Ferencváros, a Csíkszeredai Sportklub, DEAC hármashoz csatlakozott a legjobb négy között. A Vasasnak 0–3-s összesítésről elképesztő feltámadással sikerült a hetedik meccsre halasztani a döntést, Ladányi Balázs legénysége nagyon közel állt ahhoz, hogy beteljesítse a bombameglepetést, és már a rájátszás első körében kiejtse az alapszakaszgyőztes brassói alakulatot.
A hetedik mérkőzés első harmada kiegyensúlyozott játékot hozott, egyik félnek sem sikerült betalálnia. A találkozó felénél aztán Cody Fowlie emberelőnyös szituációban, közelről vette be az amúgy remek teljesítményt nyújtó Tóth Károly kapuját. Kevéssel ezt követően a Brassó öt az öt ellen is eredményes volt Carlo Finucci révén.
A második harmad legvégén az angyalföldiek lélektanilag nagyon fontos pillanatban szépítettek. A záró felvonásban a hazaiak taktikusabban játszottak, igyekeztek elkerülni a kiállításokat, de Molnár Zsombort magas bottal való játékért két percre leküldték a bírók, ezt pedig az 57. percben kihasználta a Vasas: Kalvis Ozols nagy lökete kijött Tőkéről, a kipattantót pedig Schmál Kristóf bekotorta a kapuba.
Úgy tűnt, hosszabbításban dől el a továbbjutás, ami szép lezárása lett volna a párharcnak, de másfél perccel a vége előtt Roberto Gliga egyéni akciójával megint a Brassónál volt az előny.
Ladányi azonnal időt kért, lehozta a kapusát is, de Radim Valchar üres kapus góljával végleg eldőlt a csata: az erdélyi csapat ha nagyon nehezen is, de továbbjutott.
A kedden kezdődő elődöntőben a Brassói Corona Debrecen csapatával, a Ferencváros pedig a Sportklubbal találkozik.
A rájátszás második körében már nem választhattak ellenfelet maguknak a csapatok, a párosítások az alapszakaszban elfoglalt helyezések szerint alakultak ki, jelen esetben az első a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!