A GYHK számára gyakorlatilag emberelőnnyel kezdődött a meccs, Gareth Hunt már a második perc elején kiült a büntetőpadra. A vendégek türelmesen járatták a korongot, és aztán sikerült is megbontani a Jegesmedvék védelmét: Fejesnek közelről csak az üres ketrecbe kellett betalálnia.
Ezután a gyergyóiaknak kellett kivédekezni egy emberhátrányt, majd kettőre növelték az előnyt, Sárpátki volt eredményes.

Rossz csere miatt újabb GYHK-emberhátrány következett és rögtön két hazai bomba, szerencse is kellett, hogy nem faragott hátrányából a Jegesmedvék.
Ahogy kiegészültek a vendégek, rögtön emberelőnybe kerültek, és Vayrynen hatalmas bombájával kényelmes előnybe hozta csapatát az első szünet előtt.
A szünetet követően folytatódott a jégen a kemény játék, érkeztek is a két percek, Rinne sokáig jól végezte munkáját. A DVTK ötödik emberelőnyét végül gólra váltotta, a találat lendületet adott a miskolciaknak, de ismét már nem tudták áttörni a piros-fehérek védelmét. Az újabb gólt a vendégek szerezték, Fejes távoli bombájánál esélye sem volt Pratáknak.

A játékrész végén Gareth Hunt ismét lecsapott, Fejesnek akart törleszteni, a játékvezetők videózták is az esetet, végül csak öt perces büntetést kapott. Ez áthúzódott a harmadik harmadra is, amelyben a GYHK magabiztosan őrizte előnyét. A DVTK rohamozott, a hajrá izgalmasan is alakulhatott volna, ám Rinne a helyén volt, a gyergyóiak sikerét semmi sem veszélyeztette.
A válogatott szünet után a két csapat Gyergyóban találkozik, az lesz egyben a piros-fehérek utolsó mérkőzése az Erste Liga alapszakaszában.
| 2025. 01. 29. 18:30 | FTC-Telekom FTC | Budapest JAHC BJAHC | 3-4 | |
| 2025. 01. 24. 19:00 | Újpesti TE UTE | Debreceni EAC DEAC | 4-3 | |
| 2025. 01. 24. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 0-2 | |
| 2025. 01. 24. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Brassói Corona Brassó | 5-0 | |
| 2025. 01. 24. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | FTC-Telekom FTC | 1-8 | |
| 2025. 01. 24. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 6-4 | |
| 2025. 01. 26. 16:30 | FTC-Telekom FTC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4-3 | |
| 2025. 01. 26. 18:00 | Budapest JAHC BJAHC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 1-1 | 1-2 |
| 2025. 01. 26. 18:00 | Újpesti TE UTE | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 9-5 | |
| 2025. 01. 26. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-4 | |
| 2025. 01. 26. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Brassói Corona Brassó | 4-2 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 35 | 23 | 2 | 2 | 8 | 155-99 | 75 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 35 | 21 | 4 | 4 | 6 | 133-90 | 75 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 35 | 18 | 4 | 1 | 12 | 138-112 | 63 |
4 | FTC-Telekom FTC | 34 | 13 | 5 | 3 | 13 | 124-107 | 52 |
5 | Brassói Corona Brassó | 34 | 15 | 3 | 1 | 15 | 101-114 | 52 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 34 | 12 | 3 | 6 | 13 | 88-93 | 48 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 35 | 12 | 4 | 2 | 17 | 77-92 | 46 |
8 | Újpesti TE UTE | 35 | 12 | 2 | 5 | 16 | 99-111 | 45 |
9 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 35 | 10 | 4 | 3 | 18 | 80-109 | 41 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 34 | 6 | 0 | 4 | 24 | 88-156 | 22 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!