– Milyennek látja a csapat negyedik évadját?
– Mindenképp azt mondanám, hogy sikerült előre lépnünk ebben az idényben. Érdekes folyamat a mi utunk, kezdtünk egy bővebb költségvetéssel, ami aztán picivel több is lett, majd csökkentek a lehetőségeink, de ezeket megpróbáltuk úgy felhasználni, hogy a lehető legjobban teljesítsen a csapat. Továbbra is a meglévő játékosállományunk fejlesztése a fő célunk, mindemellett úgy gondolom, hogy az ötödik hely és az, hogy kopogtattunk a négyes döntő kapuján, nagy teljesítmény részünkről. Idegenlégiósok nélkül vágtunk neki a szezonnak, csökkentettük az edzői létszámot is, összehúztuk a nadrágszíjat, ennek ellenére a fejlődés látszik a fiataljainkon, és büszkék vagyunk, hogy feltudtuk venni a versenyt olyan csapatokkal, mint a Steaua vagy a Galac, akik köztudottan 5-6 légióssal állnak ki ellenünk.
– Kellemetlen, hogy az utolsó pillanatban úszott el a négyes döntő.
– Álmodni lehet, álmodni szabad, viszont a realitás talaján maradva: érvényesült a papírforma, ha mi jutottunk volna a négyes döntőbe az nagy meglepetés lett volna. Dicséretes, hogy ennyire közel kerültünk hozzá, sajnos csapatunk fiatalsága nem bírta meg azt a nyomást, amit az utolsó meccs jelentett, és nem tudtuk teljesíteni a végcélt.
– A Román Kupában ellenben sikerült teljesíteni a célt, csoportelsőként jutottak be a négyes döntőbe.
– A kupasorozat javarészt az őszi periódusban zajlott, amikor még számíthattunk Molnár Zoltánra, Részegh Zsoltra és Barkó Gergelyre, akik aztán térdszalagszakadás, agyrázkódás, illetve kulcscsonttörés miatt a szezon második felére kiestek a csatasorból, és nagyon hiányzott az a plusz, amit tőlük megszoktunk. Tudtuk, hogy a bajnokságban nehezebb lesz, több alkalommal is előfordult, hogy gyakorlatilag az első sorunk hiányzott.
– Fejben már a következő idényt készíti elő?
– Mindig. Minden jelenlegi mozdulatunknak biztos hozama van a jövőben. Mindig hosszútávon gondolkodunk, hosszabb távra szerződünk a játékosokkal, így van ez most is. Idén egy szűkített kerettel versenyeztünk, de szeretnénk ezt kibővíteni, éppen azért, hogy tudjuk pótolni, ha egy-két tartósabb sérülés adódik, és az ne menjen a teljesítmény rovására.
– Idegenlégiósokban is gondolkodnak?
– Soha nem mondjuk, hogy soha. Többször említettem, hogy ez nagyon szép projekt csak székely játékosokra alapozni, viszont a hazai piac eléggé korlátozott és amennyiben az ellenfeleink nagyon megerősödnek, nem valószínű, hogy célravezető úgy nevelni a fiatalokat, hogy folyamatosan kikapjanak, és kudarcélmények érjék őket.
– Mikor szurkolhatunk a csapatnak az Erste Ligában?
– Köztudottan többéves az Erste Liga jelentkezési folyamata, az októberit a magyarországi csapatok egy része visszautasította, de ősszel ismét próbálkozunk. Amennyiben felvesznek, akkor másképp kell gondolkodjunk, bővebb keretre, légiósokra is szükségünk lesz.
– Mit jelentett a Háromszéki Ágyúsok életében az, hogy ideiglenes áttették székhelyüket Sepsiszentgyörgyre?
– Ez a csapat életében egy rövid periódus, a jégkorong-világbajnokság apropóján adódott számunkra ez a lehetőség, amit ki is használtunk. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a szentgyörgyi szurkolók mellénk álltak, ahogyan azt is, hogy Kézdivásárhelyről az alapszurkolók lejöttek a mérkőzésekre. Hangsúlyozom, ez csak egy rövid kirándulás, a jelen állás szerint a jövő szezont Kézdivásárhelyen folyatjuk. Mi Háromszék csapata vagyunk, és hálával tartozunk a megyei, valamint a szentgyörgyi és kézdivásárhelyi önkormányzatoknak a támogatásukért.
– Volt-e olyan mérkőzés az idényben, amikor maradéktalanul elégedett volt a jégen látottakkal?
– A galaci első meccsre azt mondtuk, hogy igen, így kellene játszani az egész idényben, de sajnos mi onnan lefele, a galaci csapat pedig felfele haladt.
De nagyon sok olyan mérkőzést játszottunk, ami emlékezetes marad. A kupa négyes döntőjébe bejutni sem volt egyszerű, de azt sem fogom elfelejteni, amikor öt gólt ütöttünk a címvédőnek: két harmad után 6–5-re álltunk Brassóval, vagy éppenséggel jól esett Csíkszeredát Kézdivásárhelyen megverni. De igazándiból minden összecsapásból levonjuk a tanulságokat.
– Mikor kapnak vakációt az Ágyúsok?
– Március végéig folytatjuk az edzéseket, utána szünet következik, majd május elején kezdjük az alapozást a következő idényre. Jelenlegi játékosainknak érvényes szerződésük van a következő idényre is, jelenleg folynak a tárgyalások az új igazolásokról.
– Mit jelent az áprilisi divízió 1/A-s férfi jégkorong-világbajnokság a klub számára?
– A vébé Romániában az év legnagyobb sporteseménye, egy olyan kaliberű esemény, amelyre egész Háromszék, Székelyföld rámozdult. Jó látni, hogy óriási az érdeklődés iránta, a jegyek megfelelően fogynak, biztos vagyok benne, hogy ezáltal sikerült feltenni Háromszéket a hokitérképre. Egy olyan fejlődés alapjait próbáljuk letenni ezáltal, amelynek hosszútávú hatása lesz például az utánpótlásra.
Még egyelőre nem nagy a hokiközösségünk, de folyamatosan növekedünk, és büszkén állíthatom, hogy az Ágyúsok szurkolóbázisa is növekszik. Kitartóan dolgozunk, és büszke vagyok, hogy az elmúlt négy évben bátran haladtunk előre a kijelölt úton, bármennyire rögös is volt az.
A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!