Nagyon szoros párharcot vívott egymással a két fél, nagy meglepetésre a romániai gárda kétszer is vezetést tudott szerezni, az utolsó percben lőtt találattal begyűjtötte első győzelmét a tornán.
Az összecsapás utáni interjúban Galló Vilmos a kanadai Don MacAdam szakembert kritizálta.
– mondta Galló a meccset követően.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) azonnal vizsgálatot indított, Don MacAdam egyelőre nem reagált az esetre.
„Vannak olyan napok, amikor nagyon sok mindent megteszel a győzelemért, de így sem sikerül nyerni.
A lövésszámunk rendben volt, a minőséggel lehetett gond, a romániai kapust csak egyszer tudtuk legyőzni” – mondta az MTI-nek a 73 éves kanadai kapitány a vereséget követően.
Nem csak Galló Vilmos kritizálta a szakember munkásságát, már a meccset megelőzően hallani lehetett, hogy
nem túl kellemes a hangulat az öltözőn belül, annak ellenére, hogy két győzelemmel kezdte a világbajnokságot a magyar együttes.
A romániai válogatott nagyon fegyelmezett játékkal és teljes odaadással küzdött Magyarország ellen, és ezzel, valamint Péter Balázs és Sándor-Székely Ottó találatával érték el a győzelmet a divízió 1/A jelű jégkorong-világbajnokság szerdai játéknapján.
A Székely Sportnak a győztes csapat két gólszerzője, Péter Balázs és Sándor-Székely Ottó, valamint Góga Attila másodezdő nyilatkoztak.
Újabb fordulóponthoz érkezett Juan Bauza pályafutása. Az FK Csíkszereda volt játékosa Kolumbiából újból a román labdarúgó élvonalba igazolhat.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!