Hirdetés

Kicsúszott, nem a GYHK kezében van a második hely megkaparintása

Hiába kergette, nem érte utol a GYHK a Titánokat
Fotó: Soós Attila/Titánok

2022. február 17., 22:39

Meglepetésre kikapott a Titánoktól a Gyergyói Hoki Klub. A második hely még meglehet a jégkorong Erste Liga alapszakasz végén a piros-fehéreknek, de erre már nagyon kicsi az esély.

2022. február 17., 22:39

Nagy iramban indult a csütörtök esti mérkőzés, az elején felváltva forogtak veszélyben a kapuk, majd egy idő után a GYHK vette a kezébe a kezdeményezést, sorban alakultak ki a nagy helyzetek Horváth ketrecénél.

Hirdetés

Császár kapuvasat lőtt, majd egy gólt érvénytelenítettek a játékvezetők, arra hivatkozva, hogy már sípszó után jutott túl a korong a gólvonalon. Az első kiállítást a Titánok kapták, és Orbánék nagyon közel álltak a vezetés megszerzéséhez, ehhez képest a hazaiak kerültek előnybe. Egy hátra adott korong lényegében gólpassz lett, Rétfalvi csapott le rá és szólóját értékesítette (1–0).

A második játékrészt végigtámadták a piros-fehérek, leszámítva azt a két percet, míg emberhátrányban voltak, de a mérkőzés kommentátorát idézve, valamilyen láthatatlan energiamező lehetett a hazaiak gólvonalánál, semmi nem ment be.

A záróharmadban pedig egy ellentámadásból Rétfalvi megduplázta a maga és a csapata góljainak a számát (2–0).

•  Fotó: Soós Attila/Titánok Galéria

Fotó: Soós Attila/Titánok

Igazolódott a régi közhely: a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. A GYHK mindent megpróbált, de vagy egy közbevetődő játékos, vagy egy nagy védés mindig útját állta a lövéseknek.

Az 58. percben aztán sikerült kihasználni egy emberelőnyt, Sárpátki lövése végre túljutott a gólvonalon (2–1). Lejött Rinne, az egyenlítésért támadott Szilassy Zoltán legénysége, de az idő végül elfogyott, a Titánok ünnepelhettek a végén.

A vereséget követően már nem a saját kezében van a Gyergyói HK-nak a második hely megszerzése, ehhez amellett, hogy az alapszakasz zárómeccsén le kell győznie a Ferencvárost, abban is reménykedniük kell, hogy az UTE ellen pontot szerez a Győr.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:

Titánok–Gyergyói Hoki Klub 2–1 (1–0, 0–0 1–1).

Gólszerzők: Rétfalvi Kristóf (16. és 44. perc), illetve Sárpátki Tamás (58.).
Kapura lövések: 19–36.
Kiállításpercek: 8–6.

A nap másik két meccsén:

DVTK–MAC Újbuda 3–2 (1–1, 1–0, 1–1),
Ferencváros–DAB 9–0 (2–0, 6–0, 1–0).

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
40
27
3
5
5
195-110
92
2
Újpesti TE UTE
40
20
10
4
6
129-78
84
3
FTC-Telekom FTC
40
24
4
4
8
146-86
84
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
40
23
6
1
10
166-122
82
5
MAC HKB Újbuda MAC HKB
40
19
3
5
13
146-122
68
6
Brassói Corona Brassó
40
21
0
4
15
151-128
67
7
Debreceni EAC DEAC
40
15
4
3
18
136-136
56
8
DVTK Jegesmedvék DVTK
40
13
2
4
21
132-136
47
9
Győri ETO HC Győri ETO HC
40
9
1
3
27
94-146
32
10
Fehérvári Titánok Titánok
40
10
1
0
29
92-192
32
11
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
40
3
2
3
32
76-207
16
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!