Kevés sportág kötődik annyira szorosan Csíkszeredához, mint a jégkorong. A Székely Sport sorozata újabb archív felvételekkel idézi fel a csíki hoki hőskorát: az 1996-os jubileumi ünnepségen készült anyag harmadik részében az egykori játékosok mesélnek a kezdetekről, sikerekről.
Az 1931 januárjában lejátszott első csíkszeredai hivatalos jégkorong-mérkőzés emlékére szervezett jubileumi esemény nemcsak sporttörténeti jelentőséggel bírt, hanem közösségi ünnep is volt. A felvételeket Mandel László, a Nagy Imre Általános Iskola egykori igazgatója készítette, míg a riporteri feladatokat Bogdán Mária Emese és Fülöp Zoltán látták el. A gazdag kép- és hanganyag feldolgozását több részben közöljük, lehetőséget adva arra, hogy az érdeklődők részletesebben is betekintést nyerjenek a csíki jégkorong múltjába.
Az 1996. március 16-án készült felvételeken a sorozat harmadik részében a nosztalgiamérkőzésen jégre lépő játékosok szólalnak meg. A riporter Bogdán Mária Emese, a Nagy Imre Általános Iskola testnevelő tanára, korábbi kiváló gyorskorcsolyázó.
„A kép- és hanganyag összeállítását, szerkesztését és vágását fiam, Boda Tamás és unokám, Boda Gergely végezték” – nyilatkozta Boda Jenő, aki maga is aktív részese volt a csíki jégkorong történetének.
Mellékelt felvételeinken Csíkszereda első két bajnokcsapatát, az 1949-es IPEIL együttesét, illetve az 1957-ben aranyérmes Termés csapatát láthatják.
Az IPEIL csapata. Felső sor, balról jobbra: Rajz István intéző, Szentes Gábor, Takács István, Fodor Zoltán, Kovács Zsigmond, Szabó István, dr. Incze Gábor, Vákár Lajos játékos-edző és Rosenberg Sinus vezető. Első sor: Spierer Mihály, Fenke Lajos, Sprencz Ferenc, Czáka Zoltán, Drócsa Sándor intéző. A képről sajnos hiányzik Császár Ferenc és Sprencz Pál kapuvédő.
Az 1957-ben bajnok Termés (Recolta). Balról jobbra: Sprencz Pál, dr. Fenke Ferenc, Fodor Zoltán, Bíró Antal, Török István, Varga Dezső, Takács István, Fenke Lajos, Török Ernő, Holló Kálmán, Spierer Mihály, Czáka Lajos, Szabó István, Ferencz János. A bajnokcsapatnak tagja volt még: Lakó József kapus, Bálint Andor, dr. Incze Gábor és Kovács Károly, valamint Vákár Lajos és Császár Ferenc edzők.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!