Hirdetés

Gólzáporos meccsen kapott ki a GYHK az Erste Liga csúcsrangadóján

Elképesztő izgalmas és gólzápor, a házigazda örülhett a végén
Fotó: Várhegyi Erna

Semleges nézők számára nagyon szórakoztató, fordulatos összecsapást vívott az Erste Liga első két helyezettje. Pénteken este a BJAHC nyert és közel került az alapszakasz megnyeréséhez is.

2025. január 24., 22:50

Az első percekben komoly BJA nyomás volt a gyergyói védekező harmadban, majd kiegyenlített lett a játék, mindkét kapu előtt voltak nagy helyzetek. Az elsőt Imre használta ki, aki Vayrynen lövésébe tette bele a botját jó ütemben. Már úgy tűnt 0–1 lesz az első harmad eredménye, de az utolsó percben Somozáról maradt le a GYHK védelem és egyenlített.

Hirdetés

A második 20 percben gyorsan átvette a vezetést a házigazda, Nagy Gergő kapott nagy passzt és szólóját magabiztosan értékesítette (2–1).

És mindjárt utána Horváth hámozta át magát a GYHK védelmén és már 3–1-re vezetett a budapesti gárda, azonban lesgyanú miatt ellenőrizték az akciót és maradt a 2–1. Nagy iramot diktáltak a csapatok és Sárpátki tökéletes passzt adott Bodónak, aki szintén hibátlanul lőtt, ennek köszönhetően ismét egál volt az állás (2–2).

Ez gyorsan változott, amikor Orbán tette Sárpátki botjára a korongot, a lövés lecsúszott, de így csapat be Farkast, és ezzel megint a Gyergyói Hoki Klubnál volt az előny.

•  Fotó: Várhegyi Erna Galéria

Fotó: Várhegyi Erna

Ment tovább az adok-kapok, Ravasz lőtt távolról és a Rinne előtt tömörülő tömeg között beakadt a hálóba, 3–3. Ráadásul még ebben a harmadban megint a BJAHC került előnybe: Rinnéről kétszer is kipattant a korong, és Blackwater harmadszorra már belőtte.

Fura lett volna ezek után, ha így marad az állás a második szünetre. Nem is maradt, Imre adott egy nagyszerű passzt Vayrynennek, aki 4–4-et érően bombázott a hazai ketrecbe.

Az utolsó játékrészben bármerre eldőlhetett volna a meccs, és végül a hazaiak örülhettek a végén. Keresztes maradt teljesen egyedül a gyergyói kapu előtt és kihasználta a lehetőséget. A hajrában Orbán botján volt az újabb egyenlítő gól, aki emberhátrányban mehetett szembe egyedül Farkassal, de kihagyta, Nagy Gergő pedig üres kapus találattal lezárta a mérkőzést.

A csúcsrangadót tehát a BJAHC nyerte, és nagy esélye van megnyerni az Este Liga alapszakaszt is. A GYHK vasárnap Miskolcon lép jégre.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:
BJAHC–Gyergyói Hoki Klub 6–4 (1–1, 3–3, 2–0).
Gólszerzők: Ethan Somosa (20. perc), Nagy Gergő (23., 60.), Ravasz Csanád (31.), Judd Blackwater (36.), Keresztes Levente (54.), illetve Imre Patrik (15.), Chris Bodó (26.), Sárpátki Tamás (28.), Janne Vayrynen (40.).

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Tizennyolcadik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
35
23
2
2
8
155-99
75
2
Budapest JAHC BJAHC
35
21
4
4
6
133-90
75
3
Debreceni EAC DEAC
35
18
4
1
12
138-112
63
4
FTC-Telekom FTC
34
13
5
3
13
124-107
52
5
Brassói Corona Brassó
34
15
3
1
15
101-114
52
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
34
12
3
6
13
88-93
48
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
35
12
4
2
17
77-92
46
8
Újpesti TE UTE
35
12
2
5
16
99-111
45
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
35
10
4
3
18
80-109
41
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
34
6
0
4
24
88-156
22
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!