Hirdetés

Galacon maradtak a pontok

Ezúttal nem tudott pontokat rabolni a GYHK
Fotó: Sorin Pana/Sportul Ilustrat

2021. február 15., 20:57

Az utolsó harmadban elkövetett hibák végzetesnek bizonyultak, a Gyergyói Hoki Klub nem tudott pontot szerezni a Galaci CSM elleni negyedik alapszakasz mérkőzésen.

2021. február 15., 20:57

Két harmad után ismét döntetlenre állt a Galaci CSM–Gyergyói Hoki Klub mérkőzés hétfőn este is. A forgatókönyv azonban nem nagyon hasonlított az egy nappal korábbi meccsen történtekhez. Elsősorban a gólok, gólhelyzetek száma volt sokkal kevesebb, 40 perc után 1–1 volt az állás.

Kapcsolódó

Most az első harmad volt a galaciaké, Ruczujnak volt lényegesen több dolga. A GYHK kapusa tette is a dolgát, számos forró helyzetben avatkozott közbe sikeresen, de a 8. percben Nyezsamov lövésének már nem tudta útját állni.

Hirdetés

A második harmadban Onodi ideje jött el, a GYHK olyan szintű hokit mutatott be, hogy a házigazdák csak kapkodták a levegőt. Kapuvas, szólóból kimaradt lehetőség, kidolgozott remek gólhelyzetek követték egymást, a gólvonalon azonban csak egyszer jutott túl a korong. A 27. percben a GYHK teljesen összezilálta a Duna-partiakat, olyan volt a játék képe mintha emberelőnyben játszottak volna, és Podlipnik lőtte túl a betömörült hazaiakat.

•  Fotó: Sorin Pana/Sportul Ilustrat Galéria

Fotó: Sorin Pana/Sportul Ilustrat

Az utolsó húsz perc rögtön egy galaci góllal kezdődött, megint Nyezsnamov volt eredményes, aki ravasz mozdulattal használta ki gyergyói védelem megingását.

A kétgólos előny birtokában Kiricsenkóék játszhatták azt, amit legjobban tudnak, tördelték a játékot és korongszerzések után két passzból gólhelyzeteket teremtettek. A GYHK támadásépítései sorra elhaltak, ellenben a 48. percben Ribalko kihasználta a maga lehetőségét. Innen már nem látszott, hogy a piros-fehérek vissza tudnák hozni a meccset, nem ment úgy a játék, ahogy az utóbbi meccseken.

Ettől függetlenül megpróbálták a lehetetlent, az utolsó két percben emberhátrányban is lehozták a kapust. A kockáztatás nem jött be, Makarov üres kapus góllal állította be a 4–1-es végeredményt.

A Gyergyói Hoki Klub most ellenfélre vár, amint a mérkőzés alatt kiderült, a Dunaújvárosi Acélbikáknál újra felütötte a fejét a vírus, így nem jönnek Erdélybe. Sáráék ellenük játszottak volna legközelebb.

Kapcsolódó

Román jégkorong-bajnokság
Galaci CSM–Gyergyói Hoki Klub 4–1 (1–0, 0–1, 2–0)
Gólszerzők: Alekszander Nyezsnamov (8., 41.,), Mikhail Ribalko (48.), Konstantin Ribalko (60.) illetve Matic Podlipnik (27)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!