Hirdetés

Fodor Szabolcs szerint a több emberelőnyével nyerte meg a Sportklub a mérkőzést

Fotó: Pinti Attila

Győzelemmel kezdte az elődöntőt a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. A székelyföldi gárda pénteken este a magyar bajnok Ferencváros otthonában győzött 4–2-re.

2024. március 23., 10:39

Az alapszakaszgyőztes zöld-fehérek 1–0-ás és 2–1-es vendégvezetésnél is egyenlíteni tudtak, de a csíkiak az 59. és a 60. percben szerzett gólokkal – utóbbi üres kapus találat volt – megnyerték az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc nyitányát.

Hirdetés

A Ferencváros vezetőedzője, Fodor Szabolcs a mérkőzés után azt mondta, lehetett számítani arra, hogy az elején jobb lesz az ellenfél. „Ők egy komoly szériából, lendületből érkeztek, komoly rájátszás fordulatszámon pörögtek. Mi talán egy picit egyszerűbb első körön vagyunk túl, ami után kapott néhány nap pihenőt a csapat. Ilyenkor törvényszerűen kicsit rozsdásabb a gárda az újabb mérkőzés elején, ez az első harmadban látszott is, és ki is harcolta a vezetést a Csíkszereda. Utána viszont már jól játszottunk, a második harmadban jól jöttünk vissza a meccsbe.

Talán a plexitörés a mi lendületünket fogta vissza kissé, de nem túlságosan, mert utána is sok helyzetünk volt. Végre azt a hokit játszottuk, amit megbeszéltünk, kezdtünk belerázódni a meccsbe.

És ugye a speciális játékok... Öt az öt ellen megnyertük a meccset 2–0-ra, de több mint kétszer annyi kiállításpercünk volt, mint az ellenfélnek, ők pedig négy emberelőnyből hármat gólra váltottak. Egyenlő létszámban úgy érzem, jobbak voltunk, úgyhogy ezt kell tovább vinni. Vagy kevesebb kiállítást kell csinálnunk, vagy fel kell javulnia az emberhátrányos védekezésnek. Ezúttal végül a több emberelőnyével nyerte meg a Csíkszereda a mérkőzést. Új nap jön, és ha úgy játszunk, mint ma öt az öt ellen, akkor abszolút van esélyünk kiegyenlíteni a párharcot” – nyilatkozta Fodor.

Kapcsolódó

Mark LeRose, a Sportklub másodedzője kihangsúlyozta, hogy nagyon erős ellenféllel találkoztak, az alapszakaszgyőztessel. „Szerencsénk is volt, és nagy fegyvertény, hogy legyőztük őket, mert tényleg egy nagyon jó csapatról beszélünk. Továbbra is felkészültnek kell lennünk egy ilyen ellenféllel szemben” – mondta Mark LeRose.

Kapcsolódó

A négy nyert párharcig tartó sorozatban a Csíkszeredai Sportklub összesítésben 1:0-ra vezet. A második összecsapást is a budapesti Tüskecsarnokban rendezik, szombaton 15 órától. A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport+.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!