Hirdetés

Szilassy: nullára kell redukálni a felesleges kiállításokat

Kemény meccsen vannak túl a csapatok
Fotó: Vörös Dávid/UTE

A jégkorong Erste Ligában hiába játszott a Gyergyói Hoki Klub öt az öt ellen sokkal jobban, mint az UTE, a felesleges kiállítások vereséghez vezettek – állapította meg Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője a csütörtök esti mérkőzés után.

2023. november 24., 11:09

„Az egész meccsen jobban játszottunk az öt az ötben, de ez mit sem ér,

ha olyan hülyék vagyunk, hogy az offenzív zónában kilenc perc kiállítást szedünk össze. Ezért ma megbűnhődtünk.

Az, hogy a védekezőharmadban elkövetünk szabálytalanságokat, az benne van, de a támadóharmadban ezeket mindenképpen nullára kell redukálnunk. Az furcsa, hogy mi az egész meccsen nem kerültünk emberelőnybe, mert szerintem kerülhettünk volna, de ezt eldönteni nem az én asztalom. A kipattanókra jobban kell figyelnünk, és arra, hogy agresszívebben generáljunk forgalmat az olyan klassziskapusok előtt, mint Rajna Miki” – összegzett Szilassy Zoltán.

Hirdetés

Kapcsolódó

Markus Juurikkala, az UTE vezetőedzője pedig a következőket emelte ki: „Természetesen nagyon örülök a három pontnak, az első harmadban nem játszottunk jól, javulnunk kellett, mert egy rutinos, erős csapat ellen hokiztunk.

A szabálytalanságokkal kapcsolatban el kell mondanom, hogy ami ma történt a jégen, annak nem lett volna szabad megtörténnie, erről ennyit, nem az én dolgom ezt értékelni.

A sérült játékosaink nem néznek ki túl jól, rájuk egy ideig nem számíthatunk, az biztos. Annak örülök, hogy a 16 éves Franyó Krisztián megszerezte első gólját a felnőttek között, és hogy a többi fiatal is magabiztosan játszott”.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Nyolcadik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
14
10
2
0
2
73-37
34
2
Budapest JAHC BJAHC
18
8
2
4
4
71-56
32
3
Újpesti TE UTE
17
9
2
1
5
55-45
32
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
19
8
3
1
7
69-59
31
5
Brassói Corona Brassó
18
9
1
0
8
60-60
29
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
17
6
3
2
6
52-53
26
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
20
6
1
5
8
73-86
22
8
Debreceni EAC DEAC
17
5
2
1
9
47-61
20
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
18
4
3
2
9
39-62
20
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
18
4
0
3
11
43-63
15
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!