Hirdetés

Szilassy a GYHK–DEAC-ról: hektikus, idióta meccs volt

Ritka eset, de nyolc gólt kapott hazai pályán a GYHK
Fotó: Szász Adorján

2024. január 12., 10:44

Tizenhárom gól esett a csütörtök esti GYHK–DEAC Erste Liga-mérkőzésen, de ennek többségét – nyolcat – a házigazda gyergyóiak kapták. Az egyéni hibák és a sok kiállítás pecsételte meg a mérkőzés sorsát – állapította meg Szilassy Zoltán, a piros-fehérek vezetőedzője.

2024. január 12., 10:44

„Egy teljesen hektikus, mondhatni idióta meccs volt, ugyanolyan, amilyen Miskolcon volt, és ezt magunknak lehet köszönni, mert alapjában véve nem játszottunk rosszul, de az egyéni hibákkal és a rengeteg kiállítással nem lehet mérkőzést nyerni. Próbáltunk visszajönni, de ennyi kiállítással ezen a szinten nagyon nehéz, és nagy egyéni hibákat vétettünk. Meg kell érteni, hogy nem kell siettetni, türelmesebbnek kell lennünk. Meg kell szüntetnünk a kilengéseket.

Hullámvölgyben vagyunk, de ezeknek a hullámvölgyeknek meg kell történnie ahhoz, hogy jobbá válj, tanulnunk kell ezekből a tapasztalatokból.

Három centerünk, kulcsembereink hiányoznak és a biztonságos korongtartásunk nincs meg emiatt. Dolgozunk tovább, és meg fog jönni ennek az eredménye” – összegzett Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.

Hirdetés

Kapcsolódó

Berta Ákos, a DEAC másodedzője szerint a győzelemmel szerzett három pont a következő mérkőzésükre plusz energiát jelent számukra. „Magáról a mérkőzésről elmondható, hogy eléggé szaggatott volt a játék, de le a kalappal a srácok előtt, jól kezelték a mérkőzést.

A Gyergyó egy nagyon jó csapat, próbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy kilábaljanak abból a kis gödörből, amibe kerültek, de egyáltalán nem szabad őket leírni.

Kemény meccs volt, és jól játszottak a srácok, úgyhogy dicséret illeti őket” – tette hozzá.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizennegyedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
30
16
4
2
8
118-83
58
2
Budapest JAHC BJAHC
29
16
3
4
6
110-81
58
3
Brassói Corona Brassó
30
15
3
1
11
95-84
52
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
30
15
1
5
9
117-102
49
5
Újpesti TE UTE
30
14
3
1
12
89-85
49
6
Gyergyói Hoki Klub GYHK
30
13
3
3
11
106-103
48
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
30
9
5
3
13
84-104
40
8
Debreceni EAC DEAC
30
10
3
2
15
92-105
38
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
32
8
0
5
19
81-109
29
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
29
4
5
4
16
57-93
26
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Az edzők egyetértettek, ez a győzelem ugyanannyit ér, mint egy hosszabbításos siker (videóval)

Kiütéssel nyerte meg a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzését a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen, és egy lépésre került a címvédéstől. A két együttes vezetőedzője úgy véli, a gólkülönbség nem mérvadó, a párharc még nincs lefutva.

Átgázolt a Coronán, meccslabdához jutott a Gyergyói HK a döntőben

Három végtelenül kiélezett meccs után nagyon egyoldalú lett a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzése. A gyergyóiaknak az első szünet után minden összejött és végül 7–0-ra győztek, ennek köszönhetően pedig 3:1-re vezetnek összesítésben.

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

Másodszor is aranygól kellett az Erste Liga döntőjében

Ha lehetne döntetlen mérkőzés az Erste Liga rájátszásban, akkor a döntő második meccse az lett volna. De valahogy el kellett dőljön, és ezúttal a Brassói Corona lőtte az aranygólt, ezzel kiegyenlítette a Gyergyói Hoki Klub elleni finálét.

A Corona kifogásolja a játékvezetést, vizsgálatot kér az Erste Ligától

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzését követően több kritika érte a játékvezetést, a Brassói Corona pedig hivatalos úton is jelezte kifogásait a ligának.

Apró hibák döntöttek a Corona–GYHK csata első meccsén – így látták az edzők

Rendkívül kiélezett csatát vívott egymással a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Mindkét vezetőedző kiemelte: apró hibák és speciális játékhelyzetek döntöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!