Olyan meccs volt, amilyen illik ahhoz, amikor az Erste Liga címvédője a listavezetővel csap össze.
Nagy sebességgel zajlott a játék, hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakultak ki a gólhelyzetek, Rinne és Rajna is folyamatosan résen kellett legyen.
De míg az Újpest kapujába semmi nem ment be az első harmadban, addig a túloldalon a kék vonalon egyedül ólálkodó Coatta-ról megfeledkeztek a gyergyói védők, és a vendégek legjobb csatára ki is használta a szólóját.
A második harmadból két perc sem telt el, amikor egy remekül kipasszolt akcióból Bodó kiegyenlített. A játékrész ezután Rajna bravúrjairól szólt, a piros-fehérek sorozatban lőttek, de az UTE hálóőre mindenhová odaért.
Amikor pedig ő sem, akkor a kapuvas segítette ki a vendégeket.
A játék képével teljesen ellentétes volt az eredményjelző állása 40 perc után, a szünet előtt kontrából Tiala ismét a lilákat hozta előnybe. Ment előre a GYHK az egyenlítő gólért és ez Bodó remek találatával össze is jött a harmadik harmad közepén. A hátralévő időben is inkább a gyergyóiaknak volt több esélye a meccs eldöntésére, de Rajnát többször már nem tudták megverni a hazaiak.
Így hosszabbításba torkollott az összecsapás, majd pedig büntetők következtek. Az első 5 próbálkozás során Szigeti és Császár, a túloldalon pedig Kovács Alex és Kiss Patrik volt eredményes, a folytatásban pedig szintén Kiss járt túl Rinne eszén. Így az UTE győzött viszont már nem száz százalékos.
A gyergyói meccsel egyidőben zajlott a Brassói Corona–BJAHC meccs is. A házigazda diktálta az iramot, ám a vendégek kétszer is egyenlítettek (2–0 és 3–2 után), végül 4–3-as állásnál a Corona üres kapus góllal győzött 5–3-ra.
2023. 10. 19. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-4 | |
2023. 10. 19. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Újpesti TE UTE | 2-2 | 2-3 |
2023. 10. 19. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Budapest JAHC BJAHC | 5-3 | |
2023. 10. 20. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 3-7 | |
2023. 10. 20. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Budapest JAHC BJAHC | 2-2 | 3-2 |
2023. 10. 20. 18:30 | Brassói Corona Brassó | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-5 | |
2023. 10. 20. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 4-2 | |
2023. 10. 20. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 7-3 | |
2023. 10. 22. 15:15 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | FTC-Telekom FTC | 7-4 | |
2023. 10. 22. 17:30 | Brassói Corona Brassó | Újpesti TE UTE | 1-2 | |
2023. 10. 22. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Budapest JAHC BJAHC | 4-6 | |
2023. 10. 22. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | DVTK Jegesmedvék DVTK | 6-0 | |
2023. 10. 22. 18:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Debreceni EAC DEAC | 1-1 | 1-2 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Újpesti TE UTE | 8 | 7 | 1 | 0 | 0 | 32-12 | 23 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 10 | 5 | 2 | 1 | 2 | 41-26 | 20 |
3 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 9 | 4 | 1 | 1 | 3 | 28-25 | 15 |
4 | Brassói Corona Brassó | 9 | 4 | 1 | 0 | 4 | 28-30 | 14 |
5 | Budapest JAHC BJAHC | 9 | 2 | 2 | 2 | 3 | 34-32 | 12 |
6 | FTC-Telekom FTC | 5 | 3 | 1 | 0 | 1 | 31-18 | 11 |
7 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 8 | 3 | 0 | 1 | 4 | 22-24 | 10 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 8 | 2 | 2 | 0 | 4 | 20-31 | 10 |
9 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 8 | 2 | 0 | 2 | 4 | 17-31 | 8 |
10 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 10 | 0 | 0 | 3 | 7 | 29-53 | 3 |
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!