Hirdetés

Erste Liga: mindenki megőrizte pályaelőnyét

Brassó nagyot hajrázva hozta a kötelezőt
Fotó: Alexandra Sampetru

2021. március 02., 22:36

Négy hazai sikerrel kezdődött el kedden a jégkorong Erste Liga rájátszása. Csíkszeredában, Brassóban, a budapesti Tüskecsarnokban és Debrecenben is a házigazdák kerültek előnybe.

2021. március 02., 22:36

Mind a négy párharcban az alapszakasz végén magasabban rangsorolt csapatok szereztek előnyt az Erste Liga rájátszásának keddi nyitányán. A Gyergyói Hoki Klubot hosszabbítás után legyőző Csíkszeredai Sportklubhoz hasonlóan a Brassói Corona, a DEAC és a Ferencváros is győzni tudott házigazdaként, illetve utóbbi együttes pályaválasztóként.

Hirdetés

Az alapszakaszelső brassóiakat a vártnál jóval keményebb csatára kényszerítette a Vasas. Ladányi Balázs együttese a szezon eddigi részében pontot sem tudott szerezni a brassóiak elleni mérkőzéseken, ám a negyeddöntő első játéknapján a piros-kékek két harmad után 3–1-re vezettek.

A bombameglepetés mégsem teljesült be, a párharc erdélyi favoritja ugyanis feltámadt a harmadik 20 percben.

A teljes meccs során az öt emberelőnyükből kettőt kihasználó brassóiak a záró játékrészben négy gólt szerezve győztek 5–3-ra. Ha nehezen is, de Dave Macqueen gárdája megtartotta pályaelőnyét.

A Tüskecsarnokban is a papíron vendégnek számító MAC HKB Újbuda vezetett az első felvonás után, ám akárcsak Brassóban, Budapesten is a továbbjutásra esélyesebb csapat örülhetett a végén. A Sportklubbal társbajnok Ferencváros viszont a Coronával ellentétben sokkal magabiztosabban hozta az első mérkőzést.

A zöld-fehérek már a középső játékrészben fordítottak, majd egy emberelőnyös találattal a 47. percben eldöntötték a találkozót.

A DEAC és az Újpest kiegyensúlyozottnak ígérkező párharca Debrecenben kezdődött el, a hazaiak pedig már a második harmad elején 3–0-ra vezettek. Sokáig nem is változott az állás, a lilák azonban a harmadik harmadban két gyors góllal izgalmassá tették a végjátékot. A fővárosi vendégeknek az utolsó tíz percben nem sikerült hosszabbításra menteniük az első meccset, amelyen a kapusok remekeltek:

Hetényi Zoltán 95,83, míg Rajna Miklós 94,34 százalékos hatékonysággal védett.

A negyeddöntős párharcok szerdán a keddi helyszíneken folytatódnak a második mérkőzésekkel.

Jégkorong Erste Liga, rájátszás – negyeddöntő, 1. forduló

Brassói Corona–Opten Vasas HC 5–3 (1:2, 0:1, 4:0)
Gólszerzők: Carlo Finucci (14., emberelőny), Péter Balázs (42., emberelőny), Cody Fowlie (46.), Olivier Dame-Malka (58.), Radim Valchar (60.), ill. Bödök Bence (7.), Schmál Kristóf (19.), Nagy Márk (28.)
Kapura lövések: 42–29
Kiállítások: 8, ill. 10 perc

FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda 4–1 (0:1, 3:0, 1:0)
Gólszerzők: Nagy Gergő (21.), Rasmus Kulmala (38.), Mitch Versteeg (38.), Somogyi Balázs (47., emberelőny), ill. Scott Macaulay (3.)
Kapura lövések: 42–24
Kiállítások: 8, ill. 4 perc

DEAC–UTE 3–2 (2:0, 1:0, 0:2)
Gólszerzők: Vlagyiszlav Kulesov (4.), Hugo Turcotte (8.), Vokla Roland (21., emberelőny), ill. Bodó Christopher (50.), Benk András (51.)
Kapura lövések: 53–48
Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub 3–2 h.u. (1:1, 0:0, 1:1, 1:0)
Gólszerző: Jack Combs (13., 65.), Judd Blackwater (58.), ill. Shawn St-Amant (8.), Eric Pance (59.)
Kapura lövések: 46–28
Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Kapcsolódó

Szerdai menetrend:
18.30 Brassói Corona–Opten Vasas HC
18.30 Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub
19.00 FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda
19.30 Debreceni EAC–Újpesti TE

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!