Ünnepi pillanat előzte meg a kedd esti mérkőzést a Vákár Lajos Műjégpályán: Somogyi Attila, az Erste Liga menedzsere díjazta az alapszakasz legeredményesebb játékosát, a liga pont- és gólkirályát. Becze Tihamér azonban civilben vette át a díjat, a Sportklub csatára ugyanis eltiltás miatt nem léphetett jégre a negyeddöntő első mérkőzésén.
A házigazdáknál Becze mellett a betegséggel küszködő Láday is hiányzott. Mindét csapat kapuját idegenlégiós védte, a házigazdánál Szamankov, a vendégeknél pedig Cooke állt a ketrec előtt.
Kiegyensúlyozott játékot hozott az első harmad, melynek első gólját a vendégek lőtték: a csíki védelemtől ajándékba kapott koronggal a 8. percben St. Amant lendülhetett ellentámadásba és Szamankovval szemben nem tévedett (0–1). A Sportklub hamar egyenlített, a csíkiak emberelőnyüket kihasználva Combs révén találtak be közelről (1–1). A gólok mellett mindét csapat lőtt egy-egy kapuvasat is.
A teljes második játékrészben és a harmadik harmad első felében is nagyot harcoltak a felek, de újabb gólt nem tudtak szerezni. Többet támadott a Sportklub, és ez az 58. percben góllá érett: Blackwater közelről juttatta a kapuba a pattogó korongot (2–1).
Úgy tűnt, hogy vége a mérkőzésnek, azonban Pance 61 másodperccel a dudaszó előtt átkorcsolyázott a csíki védelmen és kiegyenlített (2–2).
A rendes játékidő utolsó másodperceit, illetve a ráadás elejét emberhátrányban játszotta Sportklub, de a vendégek nem tudták ezt kihasználni. A győztes találat Combs nevéhez fűződik, aki a 65. percben közelről Cooke kapujába lőtte a kipattanó korongot (3–2).
Ezzel a Sportklub 1–0-ra vezet a négy nyert mérkőzésig tartó párharcban.
A felek szerda este ismét megmérkőznek a Vákár Lajos Műjégpályán, a találkozó 18.30-kor kezdődik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!