– Milyen gondokkal járt egy ilyen egyedi esemény szervezése, melyek voltak a legnagyobb kihívások?
– Ez az első ilyen esemény. Volt korábban, a koronavírus-járvány kitörése előtt egy világkupa, amelyen az egyetemista ligaválogatottak, az észak-amerikai, az európai és az orosz válogatottak versenyeztek, de ez az első alkalom, hogy országok válogatottjai vesznek részt. Nagyon örültünk, hogy az észak-amerikai és az európiai ligák képviselői nekünk ítélték a szervezést. Durván hat hónap állt rendelkezésünkre. Számos kihívás volt, a legfőképp az, hogy itt, Karcfalván és a környéken tudjuk elszállásolni mind a nyolc csapatot. Létesítmények szempontjából nagyon jól állunk, hiszen itt van a Székelyföldi Jégkorong Akadémia Kollégiuma, az Orvosi és Módszertani központ, a Felcsíki Műjégpálya, a környéken pedig számos vendéglátó egység van.
– A külföldiek meglepődtek, hogy nem egy város, hanem egy vidéki település a rendező?
– Igen és nem. Sokan már jártak itt korábban, hiszen az Egyetemi Európai Ligában voltak már mérkőzések Karcfalán, ahol cseh, lengyel és szlovák csapatok is szerepeltek. Az észak-amerikai küldöttségek képviselői tavaly ősszel terepszemlét tartottak, de láttam sok játékos arcán a meglepetést, hogy csűrök és szép falusi házak között olyan létesítmények épültek fel, amelyek egy ilyen nagy torna megrendezésére alkalmasak. Mi olyan hokival szeretnénk kiszolgálni a székelyföldi hokit kedvelő közönséget, amilyent megérdemel.
– Mennyibe kerül egy ilyen torna, mekkora a költségvetés?
– Nehéz konkrétan kiszámolni, mivel a létesítmények sajátok, de így is hozzávetőleg 80 ezer eurós költségvetéssel számolhatunk. Szerencsére sok támogató állt mögénk, vannak bukaresti szponzoraink, de sok helyi vállalkozó is megérezte, hogy a mi rendezvényünk egy nagyon fontos esemény a romániai hokiéletben.
A romániai válogatott csapatkapitánya a felcsíki születésű Márk Róbert, aki jelenleg a Háromszéki Ágyúsok játékosa. Őt a Kanada elleni, péntek esti nyitómérkőzésről kérdeztük, illetve arról, hogy milyen esélyei vannak a romániai válogatottnak.
„A Kanada elleni nyitómeccs számunkra nem egy plusz teher, hanem egy plusz motiváció. Mivel a nyitóünnepség után játszunk, remélem szép számban lesz közönségünk. A csapattársaim többsége a Háromszéki Ágyúsok és a Sapientia U23 csapatából került ki, ismerjük egymást, az edzők pedig próbálják a legjobb megoldásokat megtalálni a sorok összeállításánál. Mindenkinek, minden csapatnak megvan a maga esélye.
Számomra nagy megtiszteltetés ez a torna, hiszen én innen Csíkkarcfalva mellől, Csíkszenttamásról származom. Itt, Karcfalván kezdtem a jégkorongot, abban az időben még nem volt befödve a műjégpálya, nem volt meg ez a korszerű létesítmény. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán vagyok diák, mesteris az alkalmazott közgazdaság és pénzügy szakon, mellette pedig párhuzamosan a Kaposvári Magyar Élettani Egyetemen (MATE) is folytatom a tanulmányaimat. Számomra a sport mellett nagyon fontos a tanulás” – mondta el Márk Róbert.
Az április 14–19. között zajló viadalon összesen húsz mérkőzés lesz, naponta négy-négy összecsapás. A találkozók minden nap 9.30-kor, 13 órakor, 16.30-kor, és 20 órakor kezdődnek.
A résztvevőket két csoportba sorolták, az A jelű négyesbe az Amerikai Egyesült Államok, Szlovákia, Magyarország és Svédország került, míg a B jelű csoportban Kanada, Csehország, Lengyelország és Románia harcol a legjobb négy közé jutásért. A csoportok első két-két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik és negyedik helyezettek pedig az alsóházi helyosztókon folytatják.
Április 14., péntek: 9.30-tól Csehország–Lengyelország, 13 órától Magyarország–Szlovákia, 16.30-tól Egyesült Államok–Svédország, 20 órától nyitóünnepség, 20.15-től pedig Románia–Kanada.
Április 15., szombat: 9.30-tól Szlovákia–Svédország, 13 órától Lengyelország–Kanada, 16.30-tól Egyesült Államok–Magyarország, 20 órától Románia–Csehország.
Április 16., vasárnap: 9.30-tól Magyarország–Svédország, 13 órától Kanada–Csehország, 16.30-tól Románia–Lengyelország, 20 órától Egyesült Államok–Szlovákia.
Egy mérkőzésre a belépőjegy 25 lejbe kerül, a gyerekjegy pedig 15 lej. A négy mérkőzésre szóló napijegy ára 50 lej, a gyermekeknek pedig 30 lejért lehet napijegyet váltani. A teljes tornára (20 mérkőzésére) szóló bérlet ára 250 lej. Belépőket interneten a bilete.ro felületen lehet váltani, de a helyszínen, a mérkőzések előtt is meg lehet vásárolni.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!