HIRDETÉS

A játékvezetés továbbra sem fizet jól a hazai jégkorongban

A hazai jégkorongbajnokságok lebonyolításához jelentős bírói létszámra lenne szükség – a jelenlegi keret sokszor nem elegendő a színvonal biztosításához
Fotó: Borbély Fanni

Nem az ő teljesítményük az elsődleges, mégis meghatározó részei a sportnak. Csata Attilával, a jégkorongszövetség (FRHG) bírói testületének elnökével a játékvezetői szakmáról, képzési lehetőségekről, illetve az utánpótlás helyzetéről beszélgettünk.

Csata Attila 1999-ben kezdte játékvezetői pályafutását, majd több mint két évtized után, 2023 tavaszán vezette utolsó mérkőzését. A Román Jégkorongszövetség országos bírói testületének irányítását a 2023–2024-es szezontól vette át, egy feszült szövetségi átalakulási időszakban. Tapasztalata és ajánlások alapján kérték fel a pozícióra, amit a bizonyítási vágy miatt vállalt el.

Az elnök szerint jelenleg

HIRDETÉS

a romániai jégkorongban a bíráskodás legnagyobb problémája a sípmesterek alacsony létszáma – különösen az éves mérkőzésszámhoz viszonyítva.

Csata Attila szerint jelenleg a szakmai elismerés a legerősebb  motiváció, a bírók részére •  Fotó: Borbély Fanni

Csata Attila szerint jelenleg a szakmai elismerés a legerősebb motiváció, a bírók részére
Fotó: Borbély Fanni

Amikor 2023-ban átvette a testület vezetését, országosan harminc játékvezető volt, ebből viszont csak tizenhárom tudott felnőtt szinten bíráskodni.

„Ez kifejezetten alacsony szám, ha hozzátesszük, hogy már akkor két ligában bíráskodtunk. Mára feltornáztuk a bírók számát harminckettőre, ezenkívül van harmincegy ifjúsági játékvezető, és jó néhány jelentkezőnk, aki már részt vett kurzusokon, de még nem vezetett mérkőzést” – emelte ki az emberierőforrás jelentette kihívásokat.

Hozzátette, a felnőtt mérkőzésekre való delegálás az elnök hatásköre, ami nem egyszerű feladat.

„Előfordulnak olyan esetek, amikor azonos időszakban három Erste Ligás találkozó van, két-három hazai bajnoki meccsel. Olyankor nagyon meg kell válogatni, hogy kit hová lehet beosztani. Vannak, akik sérültek, vannak hiányzók, hiszen mindenkinek van civil élete, munkája” – foglalta össze.

A fiatal bírók megtartásának kulcsa a szakmai motiváció és a támogató környezet – a túlzott kritika könnyen a sportág elhagyásához vezethet •  Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

A fiatal bírók megtartásának kulcsa a szakmai motiváció és a támogató környezet – a túlzott kritika könnyen a sportág elhagyásához vezethet
Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

A nehézségek ellenére Csata úgy látja, a bíráskodás színvonalának egységesnek kell lennie. „Ez cél, de nem minden esetben valósítható meg. A szabályzat mozgásteret ad a döntéshozatalban a játékvezetőknek, de ők is emberek, így a szubjektivitás és a mérkőzés dinamikája is hatással van a döntéseikre. Bármennyire törekszünk arra, hogy egy bizonyos tett mindig, minden körülmények között ugyanazzal a büntetéssel legyen sújtva, ezt nem fogjuk elérni.

A cél, hogy a különbségek csökkenjenek, mivel a tapasztalt játékosok pontosan érzik a toleranciaszinteket, fel is mérik a játékvezetőket, hogy kinél meddig mehetnek el.

Ha a különbségeket nem sikerül csökkenteni, és egyik mérkőzésen egy játékvezető befúj valamit, míg egy másik meccsen egy másik bíró ugyanazt a helyzetet nem, ezt a szurkolók is azonnal észreveszik. Ezek elkerülésén és minimalizálásán dolgozunk” – ismertette a bírók munkájával kapcsolatos elvárásokat.

Fontosnak tartja a szakmai fejlődést •  Fotó: Borbély Fanni

Fontosnak tartja a szakmai fejlődést
Fotó: Borbély Fanni

Folyamatosan változó szabályok

A szabályváltozások menedzselésének rendszere mára kiforrottabb lett a romániai játékvezetői testületben. „Korábban előfordult, hogy már megkezdett szezonban sem láttuk még a szabályváltozásokat. Mostanra eljutottunk oda, hogy a nemzetközi szövetség kongresszusát követően legkésőbb egy héttel már megkaptuk az anyagot a megváltozott szabályokkal” – összegezte.

A szabálymódosításokat tanfolyamokon ismertetik, értelmezik, hogy a szezon kezdetére minden játékvezető naprakész legyen.

Ami még hiányosság – és az ebből eredő hátrány egyértelműen látszik –, hogy

a szabályváltozások sok esetben nem jutnak el a csapatokhoz és a szurkolókhoz.

„Előfordult, hogy egy adott helyzetre vonatkozó szabályról volt egy információjuk, de közben az a rendelkezés már megváltozott. Ebből kellemetlen szituációk tudnak kialakulni. Üdvözlendő azonban, hogy elindult egy párbeszéd a szurkolók vezetőivel is, ami nagyon fontos. Szoktunk közös videóelemzéseket és megbeszéléseket szervezni, mert a mérkőzés fokozott hangulatában ezt nem tudjuk megbeszélni” – emelte ki a csapatokkal és szurkolóikkal való együttműködés fontosságát.

A testület célja a szakmai színvonal és az utánpótlás fejlesztése •  Fotó: Tuchiluș Alex

A testület célja a szakmai színvonal és az utánpótlás fejlesztése
Fotó: Tuchiluș Alex

A bírók teljesítményének szavatolása

A romániai jégkorongbírók minőségbiztosítási rendszerében folyamatosan mérik a játékvezetők fizikai állapotát, szabályismeretét és állóképességét. „Minden szezon előtt vizsgát tesznek, mind a hazai bajnokságban szereplők, mind az Erste Ligában résztvevők. Emellett év közbeni felmérések is vannak, mivel előfordulhat, hogy valaki rossz formában kezdi a szezont, majd beleerősít – vagy fordítva” – vázolta az elnök.

Bár a rendszer már működik, Csata szerint az eredmények még nem látványosak. „A minőséghez mennyiségre is szükség van.

Egy felnőtt bajnokságban rendezett, hat mérkőzéses hétvége 24 játékvezetőt igényel a jelenlegi, 32 fős keretből, így előfordul, hogy gyengébben teljesítő bírót is be kell osztani.

Akkor tudunk majd kiemelkedően magas színvonalat elérni, amikor az aktív játékvezetők száma legalább a duplája lesz a mostaninak” – mondta.

2023 óta vezeti az országos jégkorongbírói testületet •  Fotó: Borbély Fanni

2023 óta vezeti az országos jégkorongbírói testületet
Fotó: Borbély Fanni

Arról is beszélt, hogy a 2024–2025-ös szezon kiemelkedő volt a romániai jégkorongbírók szakmai fejlődése szempontjából. „Tavaly nyolc kurzust szerveztünk, ilyen mennyiségű tananyag és lehetőség sosem állt rendelkezésünkre. Három képzésre külföldi mentorokat is meghívtunk, a sepsiszentgyörgyi vb alatt pedig IIHF-játékvezetők, megfigyelők és szakemberek is bekapcsolódtak” – mesélte a továbbképzésekről.

A Román Jégkorong-szövetség (FRHG) tavaly megnyert egy játékvezető-fejlesztési pályázatot, amely lehetőséget adott például a bírók mentális felkészültségének fejlesztésére is, amit Csata kulcsfontosságúnak tart.

Folyamatosan zajlik az utánpótlás toborzása is. Idén augusztusban tábort tartanak, amelyre az ország bármely pontjáról lehet jelentkezni. Emellett egyéni megkeresésekkel is próbálnak új fiatalokat bevonzani – akár olyanokat is, akik játékosként elhagynák a sportot.

Csata hangsúlyozta: a játékvezetés Székelyföldön hatalmas kihívás.

Nemcsak szakmailag és fizikailag megterhelő, de pszichésen is. Volt rá példa, hogy egy fiatal bíró a nézők, illetve az utánpótláscsapat szüleinek vehemens kritikája miatt feladta.

Megragadom az alkalmat, és kérem: legyünk toleránsabbak a kezdő játékvezetőkkel szemben, mert a túlzott nyomás akár a sportban maradásukat is veszélyeztetheti, és ez hosszú távon nem szolgálja a jégkorongot” – emelte ki a fiatal bírók felzárkóztatásának fontosságát.

•  Fotó: Unsplash/Krzysztof Baran

Fotó: Unsplash/Krzysztof Baran

Csata Attila szerint a romániai jégkorongban nem lehet anyagi alapon vonzóvá tenni a játékvezetést. „A nemzeti bajnokságban a játékvezetői díj elmarad más sportágakétól. A klubok költségvetése is szűkös, így nincs forrás a bérek érdemi emelésére” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy szerinte a motiváció szakmai téren teremthető meg.

„Ha egy fiatal játékvezető megfelelő hozzáállással és teljesítménnyel belátható időn belül lehetőséget kap például egy Erste Ligás elődöntő, döntő vagy nemzetközi torna vezetésére, az jelentős szakmai megerősítést adhat. Ehhez azonban példát kell mutatnunk, hogy az ifik fel tudjanak nézni ránk” – mesélte a szakmai elismerés fontosságát.

A szakma jelene és jövője

Kifejtette, hogy 2025-ben az egyik legnagyobb szakmai eredmény, hogy a Román Kupa- és bajnoki döntőt kizárólag hazai bírók vezették.

Ez korábban nem volt jellemző, mivel a csapatok bizalma hiányzott a hazai játékvezetők iránt.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

„Az elmúlt szezonban ez a bizalom megerősödni látszik, köszönhetően a szakszerű, minimális hibákkal végzett munkának. Szeretnénk még jobban felnőni ehhez a feladathoz. A hibák sosem fognak eltűnni, de minimálisra kell csökkenjenek. Ezáltal tud megerősödni a bírói testületbe vetett hit és bizalom – úgy a szövetség, mint a csapatok részéről” – nyomatékosította.

Zárásként kifejtette: hosszú távú célként a romániai jégkorongbíráskodásnak nemzetközi szintre kell emelkednie. „A következő öt–tíz évben legalább három–négy vezetőbírót és öt–hat vonalbírót szeretnénk rendszeresen világbajnokságokra delegálni. Ez a fejlődés kulcsfontosságú a szakma jövője szempontjából” – vázolta a bírói testület elnöke.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Meglepetés: az észak-macedón bajnok kettős győzelemmel búcsúztatta az FCSB-t

Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A magyar hokiválogatott és a Hydro Fehérvár is ott lesz a gyergyóremetei pályaavatón

Magas színvonalú jégkorongtornával indul a hokiszezon: Magyarország válogatottja, a Hydro Fehérvár AV19, a Cracovia Krakow és a házigazda Gyergyói Hoki Klub csap össze augusztus 30-án és 31-én a Remete Ice Aréna avatóján.

Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

`
Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervei

A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.

Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Ez is érdekelheti

Hármas edzői stáb vezeti a Brassói Coronát

Új korszak kezdődik a Brassói Corona jégkorongcsapatánál: Matthew Myers és Strenk Hunor vezetőedzői páros és Zsók Levente másodedző alkotja a Cenk-aljai együttes szakmai stábját a 2025–2026-os szezonban.

Kész a Gyergyói Hoki Klub kerete, céljuk a négy címvédés

A Gyergyói Hoki Klub bejelentette, hogy befejezte a keret összeállítását, a 2025–2026-os szezonra készülő csapatnévsor teljes. Céljuk a négy megszerzett trófea megvédése.

Svéd csatár érkezett a Sapientia U23-hoz

A svéd negyedosztályból érkező Noah Julin csatlakozott a Sapientia U23 jégkorong együttesének keretéhez, míg a csapat kispadjára két év után visszatér a tapasztalt vezetőedző, Jens Brändström.

Új edzőpáros a galaci hokicsapatnál

Vitalij Kiricsenko és Cătălin Berdilă irányításával épül újra a Galaci CSM hokicsapata, miközben a Bukaresti Red Hawks belépésével bővülhet a román élvonal mezőnye a 2025–2026-os szezonban.

Cseh csatárral bővül a Csíkszeredai Sportklub kerete

Újabb légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete, a cseh Zdeněk Doležal a 2025–2026-os idényben a kék-fehéreket erősíti. A 29 éves, technikás csatár célja egyértelmű: trófeákat nyerni a Sportklubbal.

Egy játékos marad, egy visszavonul a Gyergyói HK-nál

Újabb változásokat jelentett be a játékoskeretében a Gyergyói Hoki Klub. Bobby Raymond a következő szezonban is a piros-fehérek mezét viseli, míg Vincze Gergő négy év után elköszön és visszavonul.

Szuperkupával és új csapattal indul a romániai jégkorongszezon

A Román Jégkorongszövetség (FRHG) Csíkszeredában tartott vezetőségi ülésén elfogadták a szezon szabályzatait, és döntöttek a Szuperkupa helyszínéről is: szeptember 3-án Gyergyóremetén rajtol a jégkorongidény.

Brassói születésű hálóőrrel bővült a Sportklub kerete

Újabb fiatal kapussal erősítette meg keretét a Csíkszeredai Sportklub: a 20 éves Buda Márton a 2025–2026-os idényt a kék-fehéreknél kezdi meg.

Új légiós érkezik a Csíkszeredai Sportklub csatársorába

A kék-fehérek bejelentették, megszerezték Ondřej Machala aláírását, aki a székelyföldi klub második külföldről igazolt játékosa.

Csiszer Ádám marad a Gyergyói Hoki Klubnál | Székely Sport

Negyedik idényét kezdi meg piros-fehér mezben Csiszer Ádám. A gyors, technikás csatár meghosszabbította szerződését, így továbbra is a Gyergyói Hoki Klubot erősíti.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!