Hirdetés

A végét nem bírta, elbukta a MAC elleni csatát a GYHK

Fotó: Gyergyói Hoki Klub

2021. november 20., 21:39

Az első gólt még a Gyergyói Hoki Klub ütötte, ezután azonban a vendég MAC HKB Újbuda akarata érvényesült, és végül 6–2-re győzött a jégkorong Erste Liga szombati játéknapján.

2021. november 20., 21:39

Minden sorozatot figyelembe véve zsinórban hat megnyert mérkőzés után készültek a gyergyóiak erre a hazai találkozóra, amelyen vissza akartak vágni a három héttel ezelőtti szoros idegenbeli vereségért (október 30-án Budapesten 5–4-re nyert a MAC).

Hirdetés

Jól is kezdődött az összecsapás a piros-fehérek számára, akik az első harmad közepén Szigeti Ákos találatával előnyt szereztek, de ezt kevesebb mint öt percig tudták megtartani, hamar érkezett a válasz az újbudai gárda részéről, amely első emberelőnyét kihasználva egyenlített.

A második harmad elején a gyergyóiaknak már sikerült kivédekezniük egymás után két emberhátrányt is, majd ők játszhattak két percig emberelőnyben, de nem voltak eredményesek. A másik oldalon viszont a cseh légiós Jakub Izacky a 33. percben vezetéshez juttatta csapatát, majd az újabb szünethez közeledve duplázott is. A játékrész azonban hazai góllal fejeződött be, Sárpatki Tamás révén a GYHK hamar visszazárkózott.

A székelyföldiek ennél többre már nem voltak képesek, a harmadik harmad első perceiben ugyanis a MAC két góllal gyorsan eldöntötte a mérkőzést, Izacky mesterhármast ért el, a végén pedig a hatodik találatukkal fölényesen nyertek.

A GYHK legközelebb hétfőn 18.30-tól szintén hazai jégen játszik, az UNI Győr ETO ellen javíthat.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–MAC HKB Újbuda 2–6 (1–1, 1–2, 0–3)
Gólszerzők: Szigeti Ákos (9.), Sárpatki Tamás (40.), illetve Tóth Gergely (14.), Jakub Izacky (33., 39., 49.), Mirko Djumic (46.), John Gooch (57.)

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
18
13
1
2
2
86-50
43
2
Újpesti TE UTE
18
11
3
2
2
62-31
41
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
18
11
3
0
4
82-61
39
4
FTC-Telekom FTC
17
11
1
1
4
55-30
36
5
MAC HKB Újbuda MAC HKB
18
9
2
2
5
68-51
33
6
Brassói Corona Brassó
19
9
0
2
8
77-65
29
7
Győri ETO HC Győri ETO HC
19
7
0
3
9
59-57
24
8
Debreceni EAC DEAC
19
7
1
1
10
66-68
24
9
DVTK Jegesmedvék DVTK
18
3
1
1
13
37-64
12
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
18
3
1
0
14
43-97
11
11
Fehérvári Titánok Titánok
18
2
1
0
15
32-93
8
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!