Hirdetés

A Tüskecsarnokban hagyta a pontokat a GYHK

Nagyot küzdött egymással a két csapat, a végén az újbudaiak örülhettek
Fotó: Mudra László, MAC

2021. október 30., 21:42

Nyolc, sorozatban megnyert mérkőzés után először kapott ki a Gyergyói Hoki Klub. A MAC HKB Újbuda vendégeként is megvolt az esély az újabb győzelemre, de háromgólos hárányból felállt és fordított a házigazda.

2021. október 30., 21:42

Nem okozott csalódást a két csapat, nagy harcot, hajtós hokit hozott a MAC HKB Újbuda–Gyergyói Hoki Klub mérkőzés szombat este. Az elején a hazaiak voltak gólveszélyesebbek, amiatt is, hogy egymás után két emberhátrányt kellett kivédekeznie a piros-fehéreknek.

Rinne és a vádelem is a helyén volt, így ezeket kibekkelték, de a 13. percben Gooch látványos cselek után egyéni akcióból megszerezte a vezetést Kangyal Balázs együttesének.

Hirdetés

A kapott gól szemlátomást jót tett a gyergyóiaknak, magasabb fokozatra kapcsoltak, és egy Orbán-Silló-Bodó akció végén a kanadai táblázatot vezető kanadai-magyar csatár egyenlített, tovább növelve a góljai számát.

•  Fotó: Mudra László, MAC Galéria

Fotó: Mudra László, MAC

A harmad végén Izacky 2+2 percet kapott (Saari arcát találta el). A kiállítás áthúzódott a második harmadra is. Türelmesen járatta a korongot a vendégcsapat, majd Orbán a középen álló Vincze Péterhez passzolt, aki ismét kapáslövéssel talált be.

Uralta a játékot Szilassy Zoltán legénysége, várható is volt az újabb találat, ami Fejes lökete révén jött el, de itt ki kell emelni Sárpátki szerepét, aki cseleivel és váratlan passzával az egész MAC védelmet becsapta.

A 32. percben így 1–3 állt a Tüskecsarnok eredményelzőjén, egy perc múlva pedig már 1–4. Ismét Bodó bombázott Benedek átadását értékesítve. Kangyal Balázs ekkor időt kért és ez egy jó húzásnak bizonyult mert előbb Dansereau másolta le Gooch találatát, majd a harmad végén Tóth Gergely emberlőnyben hozta fel a csapatát 3–4-re.

•  Fotó: Mudra László, MAC Galéria

Fotó: Mudra László, MAC

Megjegyzendő, hogy a GYHK eddig a pontig egy hihetetlennek is nevezhető emberhátrányos védekezést mutatott be. A piros-fehérek legutóbb október 3-án, a Győr elleni meccs 8. percében kaptak gólt emberhátrányban az Erste Ligában. Azóta pedig összesen 92 percnyi kiállítást kapott és védekezett ki a Gyergyói Hoki Klub. Nem tudott betalálni emberelőnyben ellenük a MAC az első meccsen, majd sorban a Brassó, a DEAC, az FTC, ahogy a DVTK sem két egymás utáni összecsapáson.

•  Fotó: Mudra László, MAC Galéria

Fotó: Mudra László, MAC

Egy ilyen sorozat nem tarthat a végtelenségig, de ez még nem vette volna el a gyergyói szurkolók kedvét. Az azonban már kellemetlenebb volt, hogy a maradék egygólos vezetést nem tudták megtartani Haaranenék, az 53. percben előbb az oldalról egyedül betörő Tóth Richárd egyenlített, sőt, rögtön ezután Stevens hasonló módon elért góllal megfordította az állást.

A GYHK ugyan mindent megtett azért, hogy visszahozza a meccset, de nem jött össze, a pontok Budapesten maradtak. Ezzel egy másik sorozat is lezárult, a gyergyóiak nyolc, sorozatban megnyert meccs után maradtak alul.

A gyergyói szurkolók aligha lennnek szomorúak, ha csapatuk továbbra is tartani tudná ezt az arányt és újra győzelemsorozat épülne. Ezt hétfőn Debrecenben kezdhetik el.

Jégkorong Erste Liga
MAC HKB Újbuda–Gyergyói Hoki Klub 5–4 (1–1, 2–3, 2–0)
Gólszerzők: Trevor Gooch (13. perc), Keegan Dansereau (34.), Tóth Gergely (39.), Tóth Richárd (53.), Marc Stevens (53.) illetve Chris Bodó (15. és 33.), Vincze Péter (22.), Fejes Nándor (32.)
Kapura lövések: 34–27
Kiálltáspercek: 6–6
Frissítés

Már 11 mérkőzés óta tart a DVTK vereség sorozata

A jégkorong Erste Liga-alapszakasz szombati játéknapjának másik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék csapata 2–0-ra kikapott a vendég DEAC-tól.  Két rossz formában lévő gárda találkozott Miskolcon, a játéknap előtt a DVTK sorozatban tíz vereségnél járt, míg a Debrecen az elmúlt hét meccséből csak egyet tudott megnyerni. Tokaji Viktor csapata egész októberben nem tudott nyerni, az utóbbi hat összecsapásán csupán ötször volt eredményes, a 11 meccses vereségszériában pedig 14-42 a gólkülönbsége.
Eredmény: DVTK Jegesmedvék-DEAC 0–2 (0:0, 0:0, 0:2)
MTI

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
11
1
2
2
79-47
37
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
15
10
2
0
3
69-47
34
3
FTC-Telekom FTC
13
10
0
1
2
47-21
31
4
MAC HKB Újbuda MAC HKB
13
8
2
2
1
56-32
30
5
Újpesti TE UTE
13
7
3
2
1
40-21
29
6
Győri ETO HC Győri ETO HC
13
7
0
1
5
50-36
22
7
Brassói Corona Brassó
16
7
0
1
8
61-56
22
8
Debreceni EAC DEAC
14
4
0
1
9
46-56
13
9
DVTK Jegesmedvék DVTK
15
2
1
0
12
28-53
8
10
Fehérvári Titánok Titánok
15
1
1
0
13
29-77
5
11
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
13
1
0
0
12
23-82
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Elődöntőbe jutott a BJAHC, hetedik mérkőzés dönt a DVTK–DEAC csatában

Lejátszották a hatodik összecsapásokat a jégkorong Erste Liga magyarországi negyedöntős párharcaiban: a BJAHC lezárta az Újpest elleni küzdelmet, míg a DVTK és a DEAC továbbra sem jutottak dűlőre.

A DVTK és a BJAHC is pályaelőnyt szerzett

Lejátszották a jégkorong Erste Liga negyeddöntő hátra maradt két párharcának ötödik meccseit, ezeken egyaránt vendéggyőzelem született, a DVTK és a BJAHC is hazai pályán zárhatja le a sorozatot.

Edzői szemmel a negyeddöntős söprések (videókkal)

A Gyergyói HK és a Brassói Corona is söpréssel zárta le negyeddöntős párharcát a jégkorong Erste Ligában, a Csíkszeredai Sportklub és a FEHA 19 szezonja pedig véget ért. Értékelők, videók.

A Brassói Corona is rápihenhet az Erste Liga elődöntőjére

Az alapszakaszgyőztes Brassói Corona bebiztosította helyét a jégkorong Erste Liga elődöntőjében, miután a párharc negyedik mérkőzését is megnyerte a FEHA19 ellen. A DEAC és az Újpest is idegenben, drámai körülmények között hozta a meccsét és egyenlített.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Nekiugrottak ellenfelüknek a brassóiak, túlizgulták a fehérvári fiatalok

Egyelőre minden a papírforma szerint alakul, az alapszakaszgyőztes Brassói Corona mind a három eddigi mérkőzést megnyerte a FEHA19 ellen a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. A magyarországi találkozó utáni edzői nyilatkozatok.

Szilassy még élesebb GYHK-t akar, az életben maradásért küzd a Sportklub

A két hazai győzelmet követően idegenben is nyert a Gyergyói Hoki Klub, így már 3–0-ra vezet összesítésben a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga rájátszásának negyeddöntőjében. Mestermérleg a székely párharc harmadik összecsapása után.

Fordított a BJAHC, újra előnyben a DVTK

A harmadik játéknapot rendezték a Erste Liga negyeddöntőiben. A BJAHC hazai pályán magabiztos győzelmet aratott az Újpest felett, így összesítésben már fordított a párharcban, míg a DVTK és a DEAC ismét végletekig kiélezett mérkőzést vívott egymással.

Fölényesen győzött idegenben, közel a továbbjutáshoz a Corona

A lelkesedés és a lendület megvolt a székesfehérvári csapatnál, látszott az elszántság, hogy megfordítsák a párharcot, ahol kettővel vezetett a Brassó. Azonban szombat este ismét a rutin győzött, a Corona 3–0-ra vezet az Erste Liga negyeddöntőjében.

A korábbiaknál simábban nyert a GYHK a Sportklub vendégeként

Csíkszeredába költözött a jégkorong Erste Liga székely negyeddöntője, és az eddigi legsimább meccs zajlott szombaton este a Vákár Lajos Műjégpályán. A Gyergyói Hoki Klub idegenben is nyerni tudott, így hétfőn akár le is zárulhat a párharc.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!