Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője elmondta, az, ahogy visszajött többször is a Miskolc a mérkőzésbe, a semleges szurkolóknak biztos, hogy szórakoztató volt. Számukra viszont azért dühítő ez, mert alapjában véve jól játszottak, végre kihasználták az emberelőnyeiket, és öt az ötben is kifejezetten jó dolgokat tettek.
A negyedik góljuknál mélyebben voltunk a kelleténél, jött is kontra, ezért buktuk el a rendes játékidőben azt a két pontot, ami addig nekünk nézett ki. A büntető az lottóhúzásszerű, sajnos azt nem nekünk húzták” – nyilatkozta Szilassy Zoltán.
Steve Kasper a DVTK Jegesmedvék edzője így fogalmazott: „Nem vezettünk a mérkőzésen, az elején pedig nagyon csalódást keltő volt, ahogy 2–0-s hátrányba kerültünk.
Minden tiszteletem az ellenfélnek, kiváló játékosaik vannak, ahányszor csak ellenük játszottunk, mindig borsot törtek az orrunk alá. Számunkra mindez egy igazi tanulási folyamat, nagyon sok fiatal játékosunk van az U20-as csapatból, így meg kell tanulnunk a leckét, ami sokszor fájdalmas, ezúttal viszont jól jöttünk ki belőle”.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 33 | 18 | 5 | 2 | 8 | 131-89 | 66 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 33 | 17 | 3 | 4 | 9 | 125-100 | 61 |
3 | Brassói Corona Brassó | 33 | 18 | 3 | 1 | 11 | 115-94 | 61 |
4 | Újpesti TE UTE | 33 | 16 | 3 | 2 | 12 | 98-92 | 56 |
5 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 33 | 17 | 1 | 5 | 10 | 126-110 | 55 |
6 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 33 | 14 | 3 | 4 | 12 | 112-111 | 52 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 33 | 10 | 6 | 3 | 14 | 96-114 | 45 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 33 | 11 | 4 | 2 | 16 | 100-113 | 43 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 35 | 8 | 0 | 6 | 21 | 87-120 | 30 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 33 | 4 | 5 | 4 | 20 | 59-106 | 26 |
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!