Küzdelmes mérkőzésen szerezte meg a győzelmet – és az Erste Ligában, valamint a romániai bajnokságban is számító pontokat – a Csíkszeredai Sportklub kedden este. Az évzáró székely rangadón a Gyergyó otthonában a kék-fehérek kétgólos előnyt építettek ki az első húsz percben, amit a mérkőzés végén növelni is tudtak.
Markus Juurikkala, a GYHK vezetőedzője önkritikusan nyilatkozott a Remete Ice Arénában vívott mérkőzés után:
– közölte.
„Az első harmadban elkövetett hibák miatt túl könnyen szerezhetett gólt a Sportklub. A második harmadban nagyon rájuk mentünk, sok helyzetünk volt, többször a kapuvasat is eltaláltuk. A harmadikban pedig mindkét oldalon sok kiállítás volt, így hiányzott a ritmus” – összegzett a finn szakember.
Juurikkala megjegyezte, amikor nem találják a gólhoz vezető utat, az frusztrációval jár, főleg úgy, hogy 3–2-es hátránynál is kiváló lehetőségeik voltak.
Ha sikerül kiegyenlíteni, teljesen más meccs lett volna. Lehet bármennyi helyzeted, ha nem szerzel gólt, az eredmény nem változik. Tanulunk ebből a mérkőzésből, és megyünk tovább” – tette hozzá.
Péter Róbert, a Sportklub vezetőedzője kiemelte, igazi rangadó volt és a hangulat is méltó volt hozzá. Nem kezdtük jól a mérkőzést, a második harmad rengeteg kiállítást hozott, de nagyon jól működött az emberhátrányos védekezésünk. A harmadik játékrészben az volt a célunk, hogy lehozzuk kapott gól nélkül a mérkőzést.
– mutatott rá Péter Róbert.
Egyik csapatra sem vár sok pihenő: január 2-án a Gyergyói Hoki Klub az UTE otthonában lép jégre, míg a Csíkszeredai Sportklub Érden, a DAB vendégeként folytatja szereplését.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Corona | 24 | 18 | 0 | 1 | 5 | 104-69 | 55 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 24 | 17 | 1 | 0 | 6 | 107-56 | 53 |
3 | Újpesti TE UTE | 24 | 15 | 2 | 0 | 7 | 92-62 | 49 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 25 | 11 | 3 | 5 | 6 | 94-68 | 44 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 24 | 9 | 2 | 2 | 11 | 69-69 | 33 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 23 | 7 | 3 | 2 | 11 | 71-75 | 29 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 24 | 8 | 1 | 2 | 13 | 64-77 | 28 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 24 | 6 | 0 | 2 | 16 | 61-102 | 20 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 24 | 3 | 2 | 0 | 19 | 57-141 | 13 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!