Markus Juurikkala vezetőedző örül annak, hogy a Fradi elleni vereség után jó irányba indult el a csapata. „Örülök a győzelemnek, keményen dolgoztunk érte. A pénteki játékunkkal nem voltunk elégedettek, szerettünk volna a jó irányba tenni néhány lépést.
Elismerés illeti a FEHA19-et, nagyon keményen dolgoztak, sok munkára volt szükség, hogy veszélyes helyzeteket alakítsunk ki a kapujuk előtt. Mindenesetre örülök a három pontnak” – nyilatkozta Markus Juurikkala a Gyergyói HK vezetőedzője a mérkőzést követően.
Tokaji Viktor a FEHA19 trénere 14 percig volt elégeett a csapata játékával: „Nem volt túl ideális a helyzetünk, hiszen betegség miatt az edzői stáb ezen a meccsen tudott csak csatlakozni a csapathoz, és több játékos is így volt ezzel. Az volt a mondás, hogy a lehetőségeinkhez képest ebből hozzuk ki a maximumot.
Büszke vagyok a srácokra, mindent kitettünk a jégre, próbáltuk őket kifelé szorítani, és erőltetni, hogy eladogassák a korongot. Be tudtunk találni, ami jó hír, de 60 percet bírni kell mentálisan. Nem voltak ideálisak a körülmények, talán ennek volt a lenyomata, hogy szétestünk az utolsó 15 percben, de hozzáteszem, szerintem nem játszottunk annyira szabálytalanul, mégis mi kerültünk ebből ki rosszul” – fogalmazott Tokaji Viktor.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 4 | 3 | 1 | 0 | 0 | 18-8 | 11 |
2 | Debreceni EAC DEAC | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 18-9 | 9 |
3 | Újpesti TE UTE | 4 | 3 | 0 | 0 | 1 | 12-9 | 9 |
4 | Budapest JAHC BJAHC | 4 | 2 | 0 | 0 | 2 | 17-18 | 6 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4 | 1 | 0 | 2 | 1 | 10-12 | 5 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 3 | 1 | 1 | 0 | 1 | 8-11 | 5 |
7 | FTC-Telekom FTC | 4 | 1 | 0 | 0 | 3 | 15-17 | 3 |
8 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 3 | 1 | 0 | 0 | 2 | 8-11 | 3 |
9 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4 | 1 | 0 | 0 | 3 | 10-16 | 3 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 3 | 0 | 0 | 0 | 3 | 7-12 | 0 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!