Mindig olyan teljesítményt szeretnének látni a gyergyói szurkolók a GYHK-tól, amilyent a Fradi ellen produkált az együttes. A játék minden elemében felülmúlták a riválist, annak ellenére, hogy ez előzetesen egyáltalán nem tűnt egy könnyen nyerhető mérkőzésnek. Az FTC-Telekom csak az első percekben tudott nyomást gyakorolni a gyergyói kapura, de ezt követően végig a hazaiak domináltak.
Az első harmadban hármat lőttek Nagy Kristóf kapujába a piros-fehérek, előbb Császár volt eredményes emberelőnyben, majd Sylvestre is szép gólt szerzett,
de a meccs leglátványosabb megmozdulása Vincze Péter nevéhez fűződik, aki a 19. percben a lábai között tette hátra úgy a korongot, hogy a kapus mellett az a ketrecben kössön ki (3–0).
A második harmadban sem változott a játék képe, továbbra is a GYHK akarata érvényesült. Rinne sem volt ugyan munka nélkül, de ő is remekelt, amikor erre szükség volt. A 45. percben egy újabb emberelőnyben Bodó passzát Vincze váltotta gólra és már 4–0 állt ezzel az eredményjelzőn, amivel már végleg eldőlt a három pont sorsa.
Egy dolog jelentett csak szépséghibát, Rasmus Rinne nem tudta kapott gól nélkül lehozni a meccset, az 55. percében Tóth Adrián botjáról csak mögéje került a korong.
A lényegen azonban ez nem változtatott, a Gyergyói Hoki Klub másodszor is nyert a Ferencváros ellen ebben a szezonban és ezzel két pontra megközelítette a jelenleg az Erste Liga harmadik helyén álló, most legyőzött riválist.
A piros-fehérek hétfőn a Titánokat fogadják.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–FTC-TELEKOM 4–1 (3–0, 1–0, 0–1).
Gólszerzők. Császár Hunor (12. perc), Sébastien Sylvestre (18.), Vincze Péter (19., 25. ), illetve Tóth Adrián (55.).
Kapura lövések: 40–40.
Kiállításpercek: 39–37 (ebből Fejes Nándor, illetve Juhani Tamminen 25-25 perc).
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 34 | 24 | 3 | 3 | 4 | 169-91 | 81 |
2 | Újpesti TE UTE | 34 | 17 | 9 | 2 | 6 | 106-63 | 71 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 31 | 20 | 4 | 0 | 7 | 134-94 | 68 |
4 | FTC-Telekom FTC | 33 | 20 | 2 | 3 | 8 | 107-66 | 67 |
5 | Brassói Corona Brassó | 33 | 19 | 0 | 3 | 11 | 134-103 | 60 |
6 | MAC HKB Újbuda MAC HKB | 32 | 15 | 2 | 5 | 10 | 114-98 | 54 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 35 | 14 | 2 | 3 | 16 | 116-120 | 49 |
8 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 33 | 9 | 2 | 3 | 19 | 93-115 | 34 |
9 | Győri ETO HC Győri ETO HC | 34 | 9 | 0 | 3 | 22 | 81-119 | 30 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 3 | 2 | 2 | 25 | 68-154 | 15 |
11 | Fehérvári Titánok Titánok | 31 | 4 | 1 | 0 | 26 | 63-162 | 14 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!