Hirdetés

A Fradi legyőzése után nőtt a GYHK előnye

Fotó: Szász Adorján/GYHK

2021. október 15., 22:14

Emberhátrányban hibátlan volt, emberelőnyben pedig hármat lőtt a Gyergyói Hoki Klub a Ferencváros ellen, ennek újabb győzelem volt a jutalma a piros-fehérek számára, akik így már kétpontos előnnyel vezetik az Erste Liga rangsorát.

2021. október 15., 22:14

Az első harmad nem hozott gólt, de fölösleges keménykedést igen, előbb a vendégek kapitánya esett neki Császárnak, majd Bohunicky támadt rá Sárpátkira. Amikor a játékkal foglalkozott, akkor az FTC volt veszélyesebb, de Rinne és a hazai védelem megoldotta ezt a nehezebb időszakot. A második harmad ferencvárosi góllal indult, Tamminen a levegőből kapta le kézzel a korongot a kapu torkában, maga elé tette és belőtte a meglepett kapus mellett.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Hirdetés

Kimaradt helyzetek következtek mindkét oldalon, majd egy újabb csúnya jelenetet láthattak a nézők, Boros lökte a palánkra Vincze Pétert, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett ebből komoly sérülés. Ötperces kiállítás azonban járt, és mivel már emberhátrányban voltak a zöld-fehérek, így 5 a 3 ellen támadhattak a hazaiak. Orbán passzolt az üresen maradt Bodóhoz, aki kapásból egyenlített. Két perccel később még mindig emberelőnyben Haaranen vette észre, hogy a vendégek kapusa nem láthatja a korongot, és látványos lövéssel talált be, megfordítva az állást. A 38. percben pedig Orbán is eredményes volt (újra emberelőnyben), és ezzel már 3–1 volt az eredmény.

A Ferencváros fegyelmezetlenségét remekül használta ki a GYHK.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Az utolsó 20 percben arra lehetett számítani, hogy minden erővel rohamozni fog a többszörös Erste Liga győztes FTC-Telekom, de a hazai csapat is felkészült erre, szervezetten védekezve hárították el a nyomást, Rinne pedig ihletett formában védte a kapujához eljutó korongokat. Fodor Szabolcs edző a végén lehozta a kapusát, de ez egy újabb gyergyói gólt eredményezett és elindulhatott a felhőtlen ünneplés a gyergyószentmiklósi csarnokban.

Szilassy Zoltán legénysége újabb győzelmet aratott, és 25 pontjával élen áll az Erste Ligában a 23 pontos Sportklub előtt. A GYHK vasárnap a DVTK ellen növelheti sikersorozatát.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–FTC-Telekom 4–1 (0–0, 3–1, 1–0)
Gólszerzők: Chris Bodó (31. és 59. perc), Matias Haaranen (33.), Brance Orbán (38.), illetve Juhani Tamminen (22.)
Kapura lövések: 42–40
Kiállításpercek: 19–26 (Ebből Császár Hunornak, illegtve Nagy Gergőnek és Boros Dánielnek 5–5 perc)

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
10
6
2
0
2
50-35
22
2
FTC-Telekom FTC
9
7
0
1
1
31-17
22
3
Újpesti TE UTE
10
5
2
2
1
30-19
21
4
MAC HKB Újbuda MAC HKB
8
5
2
1
0
33-15
20
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
10
6
0
2
2
42-30
20
6
Brassói Corona Brassó
10
6
0
1
3
57-30
19
7
Győri ETO HC Győri ETO HC
8
3
0
0
5
24-28
9
8
DVTK Jegesmedvék DVTK
9
2
1
0
6
23-29
8
9
Debreceni EAC DEAC
8
2
0
1
5
27-33
7
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
10
1
0
0
9
16-63
3
11
Fehérvári Titánok Titánok
10
0
1
0
9
17-51
2
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Ezúttal nem volt elég puskapor az Ágyúsokban, kiütéssel nyert a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub fölényesen nyerte az első Erste Liga-találkozóját a Háromszéki Ágyúsok ellen. A hazaiak az első két harmadban gólt sem kaptak, összességében pedig megérdemelten nyerték meg a székely rangadót.

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!