A budapesti Tüskecsarnokban lejátszott összecsapás végén a két csapat szakvezetője nyilatkozott.
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője hangsúlyozta, hogy csapata küzdött, de még van mit fejleszteni a játékukon: „2–1 után egy picit okosabban kellett volna kezelnünk az utolsó cseréket és a korongmenedzsmentet.
Voltak már jó mérkőzéseink a szezonban, talán emiatt gondoltuk azt, hogy ez most már alap. De ahhoz, hogy ezt minden mérkőzésen fenntartsuk, még dolgoznunk kell. A játékunk minősége nagyon hullámzó, és azon vagyunk, hogy ez ne így legyen, hanem hogy a megfelelő szintű küzdelem legyen az alap minden találkozón.”
A Fradi vitatott második góljáról és a videózásokról is beszélt: „A Csíkszereda challenge-et kért a gólunk után les miatt, mert a játékosunk hamarabb ért a harmadba, mint a korong.
Ezért mi is challenge-et kértünk, és amikor már ezt vizsgálták, igazunk lett. A gólunk így érvényes volt” – hangsúlyozta Fodor Szabolcs.
Kevin Constantine, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője szerint csapata fontos pontot szerzett. „Az első harmadban az FTC nagyon jól játszott, a korong nagy részben a mi harmadunkban volt. De jól reagáltunk, pár dolgot helyre tettünk a szünetben, és energikusabbá váltunk. A második harmad első tíz percében különösen jól ment a játék.
Úgy gondolom, a közönség egy izgalmas, jó hokimeccset láthatott” – nyilatkozta Kevin Constantine.
A további program
December 26. (csütörtök): 18.30-tól Gyergyói HK–Brassói Corona és Debreceni EAC–Újpesti TE, 19.40-től BJA HC–Dunaújvárosi Acélbikák.
December 28. (szombat): 18 órától Újpesti TE–FEHA19, 18.30 órától Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub, 19 órától DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom, 19.30-tól Debreceni EAC–BJA HC.
December 30. (hétfő): 18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub, 19 órától Újpesti TE–FTC-Telekom és Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19, 19.30-tól Debreceni EAC–DVTK Jegesmedvék.
Január 1. (szerda): 18.30-tól Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 24 | 17 | 2 | 1 | 4 | 106-58 | 56 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 25 | 15 | 3 | 2 | 5 | 95-64 | 53 |
3 | Brassói Corona Brassó | 23 | 13 | 1 | 1 | 8 | 71-63 | 42 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 24 | 11 | 3 | 0 | 10 | 94-79 | 39 |
5 | FTC-Telekom FTC | 24 | 8 | 4 | 3 | 9 | 74-74 | 35 |
6 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 25 | 7 | 4 | 3 | 11 | 55-72 | 32 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 24 | 7 | 2 | 5 | 10 | 56-67 | 30 |
8 | Újpesti TE UTE | 24 | 7 | 2 | 4 | 11 | 60-74 | 29 |
9 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 23 | 7 | 3 | 2 | 11 | 50-66 | 29 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 24 | 4 | 0 | 3 | 17 | 58-102 | 15 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!