Nagy iram, színvonalas jégkorong jellemezte az egész meccset.
Hogy mindössze két gól esett 40 perc alatt az Erste Liga két legjobb támadószekciójának összecsapásán, az azzal magyarázható, hogy mindkét kapus remekelt.
Az első harmad egyetlen találata Bodó nevéhez fűződött, aki a 12. percben a GYHK kék vonalán szerzett koronggal szólóban mattolta Hetényit.
Veszélyes akciók sorát láthatták a nézők mindkét oldalon, megadott gól azonban a második harmadban is csak egy született, amikor Culigin kapáslövése beakadt Rinne ketrecébe.
Rögtön utána a Gyergyói Hoki Klub szurkolói is gólt ünnepeltek, de videózás után a bírók érvénytelenítették a találatot. A lelátóról nem látszott, hogy miért. Így két harmad után 1–1 volt az állás.
A harmadik játékrészben Novotny nagy lövése a Debrecent hozta előnybe, és ez láthatóan megzavarta a gyergyóiakat.
Minden áron erőltették a támadásokat, és hátul nem figyeltek eléggé, így többször is nagy lehetősége lett a vendégeknek, amiből egyet Bucskin kihasznált és ezzel 1–3 lett az állás az 54. percben.
A GYHK így sem adta fel, és még úgy sem, hogy az 58. percben kettős emberhátrányba kerültek. Rohamoztak így is és Bodó szépített. Óriási energiákat mozgatott meg a piros-fehér csapat a végén, de az egyenlítő gól nem született meg, a DEAC 3–2-re győzött Gyergyószentmiklóson.
| 2025. 01. 03. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | FTC-Telekom FTC | 2-6 | |
| 2025. 01. 03. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Debreceni EAC DEAC | 5-5 | 6-5 |
| 2025. 01. 03. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 10-3 | |
| 2025. 01. 03. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Újpesti TE UTE | 1-3 | |
| 2025. 01. 03. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-5 | 6-5 |
| 2025. 01. 05. 16:00 | Újpesti TE UTE | Budapest JAHC BJAHC | 2-4 | |
| 2025. 01. 05. 17:30 | Brassói Corona Brassó | FTC-Telekom FTC | 3-7 | |
| 2025. 01. 05. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | DVTK Jegesmedvék DVTK | 1-5 | |
| 2025. 01. 05. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-1 | |
| 2025. 01. 05. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Debreceni EAC DEAC | 2-3 | |
| 2025. 01. 07. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Brassói Corona Brassó | 3-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 29 | 20 | 2 | 2 | 5 | 127-72 | 66 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 29 | 17 | 4 | 2 | 6 | 110-75 | 61 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 29 | 14 | 3 | 1 | 11 | 114-94 | 49 |
4 | Brassói Corona Brassó | 28 | 14 | 3 | 1 | 10 | 90-85 | 49 |
5 | FTC-Telekom FTC | 28 | 10 | 5 | 3 | 10 | 91-83 | 43 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 28 | 9 | 2 | 5 | 12 | 68-79 | 36 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 29 | 9 | 3 | 2 | 15 | 63-83 | 35 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 29 | 8 | 4 | 3 | 14 | 66-94 | 35 |
9 | Újpesti TE UTE | 29 | 8 | 2 | 5 | 14 | 70-91 | 33 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 28 | 6 | 0 | 4 | 18 | 76-119 | 22 |
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!