Az 5–0-ás brassói győzelemmel zárult találkozó után a két vezetőedző nyilatkozott. Dave MacQueen, a Brassói Corona trénere azt mondta, hogy csapata az első két harmadban kissé berozsdásodva játszott.
„ Erős csapat ellen léptünk jégre, Constantine jó munkát végez a Csíkszeredánál. Mi egy kicsit berozsdásodva játszottunk, és talán egy kis individualizmust is volt a játékunkban, amely időnként túlbonyolítja a játékot. Természetesen ez volt az első két harmadban, de szerencsére ütöttünk gólokat. Szerintem a harmadik játékrészünk nagyon jó volt.
Ez volt az idény első meccse, érthető, hogy izgatottak voltak a játékosok, de az utolsó játékrészben nagyszerűen játszottunk” – nyilatkozta a brassói tréner.
A Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője, Kevin Constantine úgy véli, hogy a Brassó jobb csapat náluk. „A második harmad végéig nagyon kiélezett meccset játszottunk parádés kapusteljesítményekkel. Mi sok helyzetet kihagytunk, a mi kapusunk játékban tartott minket, de a Brassó kapusa is mindent kivédett.
Érezhető volt, hogy a címvédő ellen játszunk, a mi csapatunk viszont még csak most épül. A Corona úgy nézett ki, mint egy csapat, amely bajnoki címet nyert, és ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta” – mondta el a mérkőzés után.
| 2024. 09. 13. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-0 | |
| 2024. 09. 13. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | FTC-Telekom FTC | 7-4 | |
| 2024. 09. 13. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-1 | |
| 2024. 09. 13. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Újpesti TE UTE | 5-4 | |
| 2024. 09. 15. 16:30 | FTC-Telekom FTC | Budapest JAHC BJAHC | 5-6 | |
| 2024. 09. 15. 18:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-2 | |
| 2024. 09. 15. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Brassói Corona Brassó | 2-4 | |
| 2024. 09. 15. 18:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-3 |
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!