Pat Cortina szövetségi kapitány együttese nyolcadikként jutott be a negyeddöntőbe – részben a németek utolsó másodpercben esett góljának köszönhetően –, így a legelőkelőbb helyen kiemelt, kilencszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok amerikai csapat várt rá.
Mivel a magyar női válogatott még sosem járt ilyen „magasságban”, ezért fennállása során először meccselhetett a végső győzelemre is esélyes riválisával.
Az előzetes esélyek alapján a tisztes vereség lehetett a cél, az Egyesült Államok alakulata a vb-k ezen szakaszában, illetve elődöntőkben is nyert már sokszor kétszámjegyű különbséggel úgy, hogy kapura lövést is alig engedélyezett aktuális ellenfeleinek.
Az első harmadban nagyon szoros, 1–0 volt az állás, a másodikban viszont kilencszer köszönt be a tengerentúli alakulat. Az 53. percben emberelőnyben Huszák Alexandra fonákkal megszerezte a becsületgólt, 12–1 lett a végeredményt.
Az csak az utolsó negyeddöntőt követően derül ki, hogy szombaton az 5-8. helyért ki lesz a Cortina-együttes ellenfele.
Női jégkorong, elitvébé, negyeddöntő:
Egyesült Államok–Magyarország 12–1 (1–0, 9–0, 2–1).
Gól: Heise (2., 22., 39.), Bilka (23., 33., 55.), Pannek (25.), Roque (26.), Dunne (31.), Stecklein (36.), Harvey (36.), Knight (44.), illetve Huszák (53.).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!