A tisztújítást a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában tartották, ahol Răzvan Burleanunak ezúttal mindössze egy kihívója akadt Ilie Drăgan személyében. A 3 Kids Sports sportklub alapítója korábban is próbálkozott az elnöki tisztség megszerzésével, nyolc évvel ezelőtt azonban egyetlen szavazatot sem kapott.
Drăgan ugyan igyekezett megkérdőjelezni a regnáló elnök indulását, a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, ám a lausanne-i testület nem adott helyt a kifogásnak, így a választásokat problémamentesen lebonyolították.
A szavazás egyértelmű eredményt hozott:
a jelenlévő tagok közül 258-an támogatták Burleanut, míg Drăgan mindössze öt voksot kapott, egy szavazat érvénytelen volt.
Ezzel eldőlt, hogy a 41 éves sportvezető marad a szövetség élén, és negyedik egymást követő mandátumát kezdi meg. Érdekesség, hogy a közgyűlés nem zajlott teljesen eseménytelenül: Ilie Drăgan a voksolás során élesen bírálta a folyamatot, és azt sérelmezte, hogy nem kapott lehetőséget felszólalásra, miközben Burleanu hosszabb beszédet tarthatott.
Burleanu 2014 márciusában, mindössze 29 évesen került az FRF élére, ezzel a szövetség történetének legfiatalabb elnöke lett. 2018-ban Ionuț Lupescut győzte le, míg 2022-ben egyedüli jelöltként, egyhangú támogatással erősítették meg pozíciójában.
A sportvezetőt 2021-ben beválasztották a FIFA Tanácsába, majd 2025-ben újraválasztották, jelenlegi mandátuma 2029-ig szól, emellett az UEFA végrehajtó bizottságának is tagja.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!