Vasárnap este a felnőtteknél avattak bajnokot, Székelyudvarhelyen a Galaci United megvédte címét. Ugyancsak a városi sportcsarnokban tudjuk meg, hogy az U19-es teremlabdarúgóknál idén kié lesz az aranyérem.
Az alapszakasz és az Elit Liga mérkőzéseit követően négy együttes tette meg a lépést a Final 4-ba, melynek idén Székelyudvarhely, a városi sportcsarnok lesz a helyszíne.
Az első elődöntőben az FC Piatra Neamț a Marosvásárhelyi VSK-val csap össze. Utóbbiaknak már van idén egy trófeájuk, ők nyerték ugyanis a Román Kupát. Az edzőjük, Kacsó Endre a Székely Sportnak úgy nyilatkozott, egyáltalán nem lesz könnyű dolguk a Piatra Neamț elleni elődöntőben, mivel a vetélytársuk is minden évben bejut a legjobbak közé.
„Nekünk van annyi tapasztalatunk, hogy megnyerjük ezt a meccset. Fontos az, hogy fegyelmezetten védekezzünk és rúgjuk be a helyzeteinket. Ezen a szinten ez nagyon sokat számít” – fogalmazott.
A romániai felnőtt válogatott szövetségi kapitánya közölte, megpróbálnak mindent elkövetni azért, hogy a februári kupagyőzelem után a bajnoki címet is elhódítsák, egyértelműen ez a célkitűzésük.
Kacsó Endre kifejtette, a legjobb négy csapat került be a Final Fourba, nincsenek lefutott párharcok, mindegyik csapatnak megvan az esélye a döntőbe jutásra. Ugyanakkor, az Udvarhely előnyt élvez, mivel otthon játszik, ami sokat jelenthet.
Ezt követően a házigazda, az FK Székelyudvarhely a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC gárdájával méri össze erejét. A háromszékiek vezetőedzője, Kanyó Szilárd portálunknak elmondta, ugyanolyan nehéz mérkőzésre számítanak, mint a kupa negyeddöntőjében, amikor roppant szoros párharcban 4–3-ra nyert ellenük az FK.
„Reméljük, hogy ezúttal mi kerülünk ki győztesként ebből a párharcból. Szeretnénk továbbjutni és most már jó lenne döntőt játszani. De, a fő cél mindenképpen az, hogy dobogós helyen végezzünk, ha egy második, vagy harmadik helyet érünk el, azzal is megelégszünk.”
Az erőviszonyokról megjegyezte, négy olyan csapat szerepel a négyes döntőben, amely megérdemelte, hogy ide bekerüljön, nagyjából azonos szintet képviselnek és egyforma esélyekkel indulnak.
A székelyudvarhelyi együttest Hadnagy István és Tankó Levente irányítja. Utóbbi kifejtette, a hazai pálya egy plusz erőt adhat a fiúknak. „Itthon nagyon jól játszottunk eddig. A kupadöntőben a Marosvásárhely megvert minket, így természetesen visszavágnánk. Egyszer el kell jutnunk a döntőbe. A papírforma szerint újból velük kell majd megmérkőznünk. Az Elit Ligában, de az alapszakaszban is játszottunk ellenük. Mindkétszer nyertünk a város sportcsarnokban.
Reméljük, hogy egy bajnoki aranyéremmel teszünk pontot a idényre” – nyilatkozta.
A belépés díjtalan, a négyes döntő mérkőzéseit az frf.tv élőben közvetíti.
Június 2-án, hétfőn, elődöntők:
FC Piatra Neamț–Marosvásárhelyi VSK (16.00),
Futsal Klub Székelyudvarhely–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC (18.00).
Június 3-án, kedden:
kisdöntő (15.00),
döntő (17.00).
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!