A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának utolsó előtti játéknapja kedden este zárult. A 17. forduló eredményei eldöntötték, hogy melyik négy együttes jut be a felsőházi rájátszásba. Ezen már nem változtathat a záróforduló. Igaz, hogy pontszámban még a Sepsi-SIC behozhatja az FK Udvarhelyt, de az egymás elleni eredmények tekintetében jobb az utóbbi.
A Galaci United, a Temesvári CFR, a Dévai CSM és a Futsal Klub Székelyudvarhely lesz ott a play-off-ban.
A székelyföldiek viszont nagyon távol kerültek az idei célkitűzésük eléréséhez, azaz a döntőbe jutáshoz. Azzal, hogy a legutóbbi játéknapon a Temesvári CFR legyőzte a Sepsi-SIC-et, az FK Székelyudvarhely pedig vereséget szenvedett Marosvásárhelyen, a két gárda között eléggé tetemes, 12 pont lett a különbség.
Ez még a zárófordulóra változhat, amennyiben a bánságiak pontokat hullajtanak a címvédő, Galaci United otthonában, míg a székelyföldiek otthon nyernek a Mausoleul Mărășești ellen, de így is minimálisra csökkentették annak az esélyét, hogy ott legyenek a fináléban.
A felsőházi rájátszásban a négy klub még játszik egy oda-visszavágót, úgy, hogy magukkal viszik az alapszakaszbeli pontjaikat. A hat forduló után pedig az első két helyezett küzd meg az aranyéremért.
Innen kezdve a tökéletes play-off garantálhatná azt, hogy az FK Székelyudvarhely a legvégén a döntőben szerepeljen.
A Jakab Zoltán által irányított csapat az alapszakaszban összesen négy pontot gyűjtött – ezeket a Dévai CSM ellen – a felsőházi rájátszásbeli ellenfeleivel szemben. Tehát, oda-vissza kikapott a Galactól és a Temesvártól is.
A tavalyi ezüstérmesnek valószínű ebben a szezonban meg kell elégednie az esetleges harmadik pozíció megszerzésével. Idén nem lesz kisdöntő, a rájátszás utolsó játéknapja után a bronzérmeket a dobogó alsó fokán lévő klub kapja meg.
Egy szalmaszálba még kapaszkodhat az FK Székelyudvarhely, bejuthat a Román Kupa négyes döntőjébe.
A sors iróniája, hogy a negyeddöntőben a Temesvári CFR-rel kell megküzdenie: vasárnap 18 órától a városi sportcsarnokban. A továbbjutó sorsa egyetlen találkozón dől el.
Talán ez a siker elindíthatja őket azon az úton, amelyen még egy csodával odaérhetnek a bajnoki döntőre...
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 16 | 15 | 1 | 0 | 124-28 | 46 |
2 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 17 | 14 | 1 | 2 | 101-27 | 43 |
3 | Dévai CSM Dévai CSM | 17 | 11 | 3 | 3 | 90-36 | 36 |
4 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 17 | 10 | 1 | 6 | 97-53 | 31 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 17 | 9 | 1 | 7 | 87-63 | 28 |
6 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 17 | 6 | 1 | 10 | 79-81 | 19 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 17 | 6 | 0 | 11 | 82-115 | 18 |
8 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 17 | 4 | 0 | 13 | 48-80 | 12 |
9 | Dévai West Dévai West | 16 | 3 | 0 | 13 | 54-129 | 9 |
10 | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | 17 | 2 | 0 | 15 | 52-202 | 6 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!