Hírt adtunk arról, hogy a Futsal Klub Székelyudvarhely új edzőt és kapust igazolt, pénteken hivatalos közösségi oldalukon tették közzé, hogy megegyeztek egy másik játékossal, Vlad Dudău is aláírt.
A 24 éves teremlabdarúgó rendre meghívást kap a román futsalválogatottba, a címvédő Galaci United egyik meghatározó játékosa volt, ontotta a gólokat.
Meg nem erősített információk szerint még egy sportoló érkezhet a székelyföldiekhez a Duna-parti városból. Ez alapján feltehető a kérdés, hogy a trénerét és majdnem az első sorát elveszítő Galaci United egyáltalán ott lesz-e a soron következő szezon bajnoki rajtjánál.
A héten írtuk, hogy a román teremlabdarúgás másik nagycsapata, a Dévai VSK – a CIP és az Autobergamo utódja – visszavonulót fúj, miután elnöke, vezetője Dorin Popa nem folytatja.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!