Ők hárman igazából azért küzdenek, hogy az alapszakaszt követően az első két hely valamelyikén zárjanak, ugyanis az a két csapat egyenes ágon bejut a felsőházi rájátszás elődöntőjébe.
Az FK Székelyudvarhely ennek érdekében nagy lépést tett azzal, hogy a legutóbbi, hetedik játéknapon, szombaton hazai környezetben 3–1-re legyőzte a galaci gárdát, ezáltal hétfő délutánig az első helyen állt.
Ekkor az Autobergamo érvényesítette a papírformát, nyert Kolozsváron, Déva tehát az „őszi bajnok”.
Az udvarhelyiek csapatkapitánya, Szécsi Barna szerint azzal alapozták meg az eddigi jó eredményeket, hogy az idény elejét alaposan megnyomták, zsinórban négy találkozót nyertek, vagyis a fő riválisok elleni mérkőzések előtt százszázalékos teljesítménnyel álltak.
„Maximális erőkifejtéssel beleadtunk mindent, aztán a sorsolásunk és az, hogy jött egy megszakítás a pontvadászatban, megtörte kissé a lendületünket” – mondta a csapatkapitány.
A közel kéthetes szünet után épp Déván kellett pályára lépniük.
Sokáig nem csüggedtünk, mert egy hétre rá itt következett a Galac elleni találkozó. Ezen pedig vissza tudtuk hozni a reményt, hogy továbbra is harcban lehessünk az alapszakaszbeli első pozícióért” – tette hozzá Szécsi Barna.
A visszavágók előtt nincs újabb pihenő, ezen a hétvégén már találkozókat rendeznek.
Onnan már egy lépés a döntő. Igaz, hogy az első pozíció is ezt biztosítja, de inkább maradjunk a földön. Jelen állás szerint ez a realitás” – összegzett a 36 éves teremlabdarúgó.
Az FK Székelyudvarhely legközelebb szombaton 11 órakor hazai környezetben lép pályára, a Sportul Ciorăști együttesét látja vendégül.
Mivel a szabályok alapján nem lehetnek nézők a lelátón a székelyföldi klub közösségi oldalán élőben közvetíti a mérkőzést.
| 2021. 10. 23. 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | Galaci United Galac | 3-1 |
| 2021. 10. 25. 17:30 | Kolozsvári Clujana Clujana | Dévai Autobergamo Déva | 1-18 |
| 2021. 10. 26. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști | 2-1 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Dévai Autobergamo Déva | 6 | 5 | 1 | 0 | 39-17 | 16 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 6 | 5 | 0 | 1 | 33-19 | 15 |
3 | Galaci United Galac | 6 | 4 | 1 | 1 | 45-12 | 13 |
4 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 5 | 2 | 0 | 3 | 27-15 | 6 |
5 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 6 | 2 | 0 | 4 | 22-26 | 6 |
6 | Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști | 5 | 1 | 0 | 4 | 23-27 | 3 |
7 | Kolozsvári Clujana Clujana | 6 | 0 | 0 | 6 | 9-82 | 0 |
| 2021. 10. 30. 11:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști | 10-1 |
| 2021. 11. 02. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Temesvári CFR Temesvári CFR | 2-5 |
| 2021. 11. 02. 18:00 | Kolozsvári Clujana Clujana | Galaci United Galac | 3-0 |
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!