A városi sportcsarnokba az 1-es széria éllovasaként érkezett az egy meccsel többet játszott Ceahlăul Piatra Neamț, az előző fordulóban szabadnapos volt a Futsal Klub Székelyudvarhely.
Az udvarhelyi fiúk már az első percekben megmutatták a pályán, hogy jóval magasabb játékerőt képviselnek, öt perc után már 3–0-ra vezettek, a szünetben pedig 6–0 állt az eredményjelzőn. Szünetet követően kettőt faragott a hátrányából a karácsonkői együttes, a Jakab Zoltán által felkészített hazaiak gyorsan rendezték a soraikat, és ismét elhúztak az eredményjelzőn, végül 9–2-re győztek.
Sikerének köszönhetően az FK ismét vezeti csoportját, a következő fordulóban, február 18-án a Kézdivásárhelyi SE otthonában lép pályára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!