A múlt héten rendezett első mérkőzés rosszul alakult az FK számára, a fiúk gyengén játszottak, és a 4–2-es CFR-győzelemmel véget ért mérkőzésen elveszítették csapatkapitányukat is, Szécsi Barna piros lapot kapott az utolsó percekben.
A nagypályás focihoz hasonlóan a teremlabdarúgásban is eltörölték az idegenben szerzett gólok szabályát, így ha a rendes játékidő végén kettővel vezetne az FK, hosszabbítás következik.
„A feladat adott, képesek vagyunk ezt a párharcot saját javunkra fordítani. Az első mérkőzés nem volt annyira egyértelmű, mint ahogy a végeredmény mutatja. Temesvár nem volt jobb, mint mi, két gólhoz a játékvezetés is hozzásegítette őket. Remélem, hogy az egyenlő feltételeket megkapjuk hazai pályán és a közönségünk segítségével sikerül megnyernünk ezt a bronzcsatát.
Nagy szükségünk van a szurkolóink segítségére, velük együtt nagy küzdéssel, lelkesedéssel fordítani tudunk” – mondta a mérkőzés felvezetéseként Jakab Zoltán, az FK edzője.
Szécsi Barna eltiltás miatt nem lép pályára, az udvarhelyiek többi futsalosa játékra alkalmas.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!