Szombaton a Ceahlăul Piatra Neamț elleni negyeddöntőben 6–1-re nyert az FK, úgy, hogy a lényegi kérdéseket már az első tíz percben eldöntötte, a fiúk akkor már 4–0-ra vezettek. Hasonlóan jól kezdtek a CN Fălticeni ellen, hiszen Miklós már a második percben megszerezte a vezetést, majd Bálint duplája következett, a 11. percben 3–0-ra vezetett a torna házigazdája.
A szünetig könnyen növelhette volna előnyét az FK, ám a ziccerek kimaradtak, az ellenfelet pedig a kapufa is többször kisegítette.
A második félidő elején gyorsan szépített Fălticeni, majd egy nagy ziccert is kihagytak. Ez ébresztőleg hatott a fiúkra, Boga pedig visszaállította a háromgólos különbséget. Az ellenfél nem adta fel, próbált rohamozni, és a legjobbjuk, a meccsen végül mesterhármast szerzett Boțan révén partiban maradtak, ám két gólnál közelebb nem tudtak férkőzni (4–2, 5–3). Az udvarhelyi fiúk magabiztos győzelmet arattak, a 6–3-as végeredményt Csomor állította be.
Így készülhetnek a hétfőn 13 órakor kezdődő döntőre, ahol a Temesvári CFR lesz az ellenfél, a bánságiak a CFR Turnu Severint 5–1-re verték.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!