A romániai válogatott a vasárnapi nyitófordulóban esélytelen volt a címvédő és házigazda Spanyolország ellen, amelytől 9–0-s vereséget szenvedett. A második találkozóján hétfőn Ukrajnával szemben sokkal szorosabb volt a játék, de 5–2-re ismét alulmaradtak. A két vereség után a csoport utolsó összecsapásán szerdán 14 óra 30 perctől (élőben közvetíti a TVR 3) Horvátország ellen játszanak, de már nem maradt esélyük a továbbjutásra.
Az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgója, Kerestély József, a válogatott csapatkapitánya a Székely Sport megkeresésére nyilatkozott az eddigi tapasztalatokról, az első két mérkőzésükről, az ellenfelekről, és megjegyezte, hogy győzelemmel szeretnék zárni a tornát.
„A spanyolok ellen egyáltalán nem tudtuk birtokolni és megtartani a labdát, szinte semmit nem játszottunk ellenük, csak védekeztünk, ők pedig folyamatosan támadtak.
– értékelt Kerestély József.
Hozzátette, a pálya sokkal gyorsabb, mint ahol edzettek és amihez hozzá vannak szokva, de ez nem lehet kifogás.
Rámutatott, hogy az ukránok elleni meccsből többet ki lehetett volna hozni.
Ezután megpróbáltuk az öt a négy elleni játékot a lehozott kapussal, de ez nem jött össze”. Kiemelte, az egyenlítő gól szerzője, az udvarhelyi együttesnél csapattársa, Csog Csongor sérülése nagyban befolyásolta a folytatást, ráadásul még Alexandru Trifa sérülése miatt több cserejátékossal kellett játszanak. Mellettük pedig első találkozón Andrei Buhăceanu is sérülést szenvedett.
A sérülések és eltiltás (Marius David sárga lapok miatt nem játszhat) ellenére Kerestély József megjegyezte, egyértelműen győzelemmel szeretnénk zárni a tornát, ezzel megszerezni a csoport harmadik helyét.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!