Hirdetés

Meghajolt az ezüstérmes is az FK Székelyudvarhely előtt

Bálint Andor duplázott, az FK Székelyudvarhely behúzta a második meccsét is
Fotó: László Ildikó

Egy hét leforgása alatt a tavalyi teremlabdarúgó 1. Liga két döntőse érkezett Székelyföldre. A címvédő után a Temesvári CFR az előnyt megszerezte, aztán csak a védekezéssel volt elfoglalva.

Bálint Andor duplázott, az FK Székelyudvarhely behúzta a második meccsét is •  Fotó: László Ildikó

Bálint Andor duplázott, az FK Székelyudvarhely behúzta a második meccsét is
Fotó: László Ildikó

A bajnok után az ezüstérmest látta vendégül vasárnap késő délután a városi sportcsarnokban az FK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában. A Galaci Unitedet pár nappal ezelőtt legyőzték, az előjelek szerint ezúttal valamelyest könnyebb párharcra készülhettek, a Temesvári CFR alaposan átalakult a nyáron, az alapemberekből ketten maradtak, őket fiatalokkal próbálják helyettesíteni, illetve egyetlen idegenlégióst neveztek.

Hirdetés

A Toniță – Bálint, Miklós, Dudău, Hadnagy kezdősort a Kedei, Kerestély, Tankó, Boga négyes váltotta mezőnyben. A hazaiak ragadták meg a kezdeményezést, irányították a mérkőzést,

mégis ellenfelük az első támadását követően betalált, a frissen igazolt, a héten érkezett brazil Passoli révén.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Ez nem zökkentette ki a Florin Ignat által irányított együttest, mentek előre, de nem tudtak túljárni a veterán, 46 éves Vlad Iancu eszén. Egészen a 10. percig, ekkor Hadnagy fordult le védőjéről, ballal hétről a bal alsóba helyezte (1–1).

Egymás után maradtak ki a nagyobbnál nagyobb FK-helyzetek, a 14. percben pedig kigyűlt a csapathibájuk – többnyire egyszerű szabálytalanságokkal hozták össze.

Egy szöglet után vették át a vezetést, Miklós ívelte Bálintnak, kilencről kapásból kilőtte a bal felsőt.

Pár pillanatra rá duplázott, ezúttal akcióból valamivel közelebbről, az oldalvonaltól zúdította a léc alá a játékszert, kialakítva az első játékrészbeli 3–1-es állást.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Alig telt el pár másodperc a második félidőből, Hadnagy is megszerezte második találatát, közelről bepöccintette Bálint remek passzát.

Csak egy csapat, az FK volt a pályán, a CFR megelégedett azzal, hogy beállt védekezni.

A 33. percben a székelyudvarhelyiek második sora is feliratkozott a góllövőlistára, Boga volt eredményes az akkor már az ifi temesvári második számú kapussal szemben. Ezt követően szavazott bizalmat az edző a fiatal cserejátékosoknak: Tompeának, Péternek, Kisnek és Popovicsnak.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A végjátékban ők voltak pályán, Péter találata állította be a 7–1-es végeredményt.

Imponáló különbséggel megnyerte meg második bajnoki mérkőzését is ebben a kiírásban a Futsal Klub Székelyudvarhely, sokkal jobban mutatott a tavalyi ezüstérmesnél.

Ami a két eddigi hivatalos összecsapásból leszűrhető: sok helyzet kimaradt (rengeteg a Temesvár ellen), jobbára két sort forgatott a vezetőedzőjük (csak a végjátékban adott perceket a fiataloknak), illetve gyorsan kigyűlt a csapathiba a legelején – igaz, hogy az ellenfelek egyszer sem végezhettek el kisbüntetőt.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2. forduló:

Futsal Klub Székelyudvarhely–Temesvári CFR 7–1 (3–1).

Gólszerzők: Hadnagy István (10., 21.), Bálint Andor (17., 18.), Boga Bence (33.), Kedei Barna (34.), Péter Miklós (37.), illetve Ricardo Passoli (2.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 2. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhely nem védheti meg a címét, a Székelyudvarhely veretlenül jutott a négyes döntőbe

Tavaly Marosvásárhely–Székelyudvarhely finálét rendeztek az U19-es futsal Elit Ligában. Idén a címvédő lemaradt a négyes döntőről, az udvarhelyiek meneteltek a pontvadászatban.

Mánya Szabolcs: tényleg elhittük, hogy ez egy különleges szezon lehet

Története legjobb eredményét érte el a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga 2025–2026-os idényében. Mánya Szabolcs szerint senki sem számított döntőre, a csapat azonban minden várakozást felülmúlt, és rengeteget fejlődött a szezon során.

Bajnokhoz méltó gesztust tett a döntő után a Galaci United a Sepsi Arénában

Hétfő este véget ért a futsal 1. Liga idénye, amelynek döntőjét a Galaci United nyerte meg. A Duna-partiak a Sepsi-SIC ellen 3:0-s összesítéssel győztek, a finálé után pedig egy apró, de figyelemre méltó gesztussal is felhívták magukra a figyelmet.

A végjátékban esett össze a Sepsi-SIC, megvédte címét a futsalbajnok

Sokáig úgy tűnt, hogy életben tartja bajnoki álmait a Sepsi-SIC, amely kétgólos előnyt dolgozott ki a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének harmadik mérkőzésén. Drámai hajrában fordított a Galaci United, és lezárta a párharcot.

Két vereség után hazai pályán javíthat a döntőben a Sepsi-SIC

Két mérkőzést már megnyert a Galaci United a futsal 1. Liga idei döntőjében, ám a Sepsi-SIC még bizonyíthat. A háromszéki együttes a következő összecsapást már hazai pályán játssza, és egy győzelem esetén újabb meccset rendezhetnek a Sepsi Arénában.

Semmi sem akart bemenni, már nincs hibázási lehetősége a Sepsi-SIC-nek

Egy nappal a futsal 1. Liga döntőjének első mérkőzése után ismét bátran játszott a Sepsi-SIC, amely több helyzetet is kidolgozott, azonban az ellenfél kapusa verhetetlen volt. A háromszéki gárda újra vereséget szenvedett és már nem hibázhat a fináléban.

Hosszabbításra késztette a címvédőt a Sepsi-SIC a futsaldöntő nyitányán

Hatalmasat küzdött a címvédő Galaci United otthonában a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének első mérkőzésén. Hosszabbításban dőlt el a csata, ahol a bajnok élesebb volt, így előnybe került az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

Mánya Szabolcs: „ha már idáig eljutottunk, meg akarjuk nyerni a bajnokságot”

Első bajnoki döntőjére készül a Sepsi-SIC, amely a negyedik székelyföldi futsalcsapat lehet, amely megnyeri a román élvonalat. Mánya Szabolcs edző-játékos szerint tisztában vannak az előttük álló feladat nehézségével, azonban optimistán várják a finálét.

Tizenegyet vágott, gólzáporos győzelemmel hangolt a döntőre a Sepsi-SIC

Lejátszották a futsal 1. Liga felsőházi rájátszásának utolsó mérkőzését is, így már csak a döntő maradt hátra. Szerda délután a háromszéki gárda magabiztos sikerrel győzte le a Dévai Autobergamót, és jó hangulatban várhatja a hétvégén rajtoló finálét.

Beütemezték a futsaldöntő párharcait, a címvédőnél indítja a Sepsi-SIC

Már ezen a héten nekivág a Galaci United és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, hogy eldöntse, kié lesz idén a futsal 1. Liga aranyérme.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!